Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Baleseti vizsgáló az év rendőre Vásárhelyen

Mozdonyvezetőnek készült, végül mégis egyenruhát öltött Torzsa Endre, aki az év rendőre lett Vásárhelyen. A zászlós először járőr volt, most pedig a kapitányság baleseti vizsgálója, és előfordult, hogy motoros tapasztalatainak hasznát vette munka közben, amikor egy cserbenhagyásos baleset elkövetőjét kellett megtalálni.
Torzsa Endre manapság ritkán pattan egykori motorja nyergébe. Fotó: Tésik Attila
Egy életre megmaradnak az ember emlékezetében a munkája során látott borzalmas esetek. Igaz, valamelyest segít túllendülni a megrázó élményeken, hogy a kollégákkal rendszerint átbeszélnek mindent – állapította meg Torzsa Endre, a vásárhelyi rendőrkapitányság zászlósa, aki Az Év rendőre címet érdemelte ki. A baleseti vizsgáló ma már leginkább az irodában dolgozik, azért egy-egy helyszíni szemlén is besegít a munkatársainak. Legmegrázóbb élményei közé sorolja azt az évekkel ezelőtti mártélyi balesetet, amikor négy fiatal egy személyautóval villanykarónak ütközött. A helikopter érkezéséig a mentős megkérte, fogja az egyik, súlyos sérülést szenvedett, 17 éves lány kezét, beszéljen hozzá, ne engedje, hogy elveszítse az eszméletét. A gyermekbalesetek is nagyon megviselik, hiszen Torzsa zászlós egy hároméves kislány, Vanda, és egy egy hónapos kisfiú, Vajk édesapja.

A baleseti vizsgáló több mint 10 éve dolgozik a rendőrségen, ahol járőrként kezdte. Pedig eredetileg élete álma az volt, hogy mozdonyvezető lesz. Miután ez nem sikerült neki, úgy döntött: magára ölti az egyenruhát. Nem bánta meg az elhatározást, mert nagyon megszerette hivatását. Ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy egy idő után motoros járőr lehetett, s a fiatalember civilben szenvedélyes motoros. Sokáig úgy vélte, tud is motorozni, ám ebben a hitében a kiképzés egy kicsit megingatta, akkor derült ki, van még mit tanulnia.
Tavaly fájó szívvel ugyan, de megvált a járőrmotorjától, miután felajánlották neki a baleseti vizsgálói beosztást. A zászlós jövőre fejezi be a rendőrtiszti főiskolát, s a diploma megszerzését követően is a közlekedésrendészet területén szeretne dolgozni.

Persze mostani beosztásában is akad kihívás bőven. Ilyen a cserbenhagyásos, ismeretlen elkövetők által okozott balesetek felderítése. Legutóbb Vásárhelyen egy motoros elütött egy biciklist, és otthagyta. Torzsa Endre a kollégájával nem egészen egy nap alatt előkerítette a gázolót. Ebben az esetben a sikeres vizsgálatot segítette a motorok iránti szenvedély is, hiszen a helyszínen maradt indexburából megállapította, milyen típusú járgányt kell keresni.

Torzsa Endre felesége, Dobos Orsolya már hozzászokott, hogy férje nem mindennapi munkával keresi a kenyérrevalót. Mobiltelefonját a munkaidő után sem kapcsolja ki, bármikor behívhatják baleset miatt. A kislánya viszont nehezebben viseli, ha váratlanul el kell mennie édesapjának, ilyenkor előfordul, hogy ő is a papával akar tartani.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadták a lakásokat Mindszenten

Már a zsebükben tudják a mindszenti bérlők az új, költség alapú bérlakások kulcsait. A tegnapi… Tovább olvasom