Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

Előzetesben a betörő tinik

Szeged- Elrendelte az előzetes letartóztatását a Szegedi Városi Bíróság nyomozási bírája annak a két tininek, aki a megalapozott gyanú szerint óvodákba és iskolákba tört be Hódmezővásárhelyen és a környező településeken.
Elrendelte az előzetes letartóztatását a Szegedi Városi Bíróság nyomozási bírája annak a két tininek, aki a megalapozott gyanú szerint óvodákba és iskolákba tört be Hódmezővásárhelyen és a környező településeken.

Mint ismert, óvodákba, iskolákba tört be Hódmezővásárhelyen egy 16 és egy 17 éves makói fiú. Azért volt szükségük pénzre, mert megszöktek az egyik gyermekotthonból. Az éjszakákat többnyire egy nádasban töltötték, de amikor megunták a „vidéki" életet, betörtek egy óvodába, ahonnan kiságyakat, takarót és párnát is loptak. Találtak egy földbe ásott bunkert is, ahová a lopott dolgokat elrejtették. A nyomozók a házkutatás során itt fedezték fel az eltulajdonított értékek egy részét.

A betörések során mindig arra törekedtek, hogy az élelmiszer mellett minél több készpénzt és gyorsan eladható értékeket találjanak, mivel ezekből tartották fenn magukat. A közintézmények mellett virágüzlet, magánházak és kerékpárok is áldozatául estek a fiatalok pénzszerzési akcióinak, amíg a hódmezővásárhelyi nyomozók el nem fogták őket. A bűncselekmény-sorozattal közel félmillió forintos kárt okoztak Hódmezővásárhelyen.

A két fiatal kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. Elmondták a nyomozóknak, hogy Sándorfalván is féltucatnyi bűncselekményt követtek el, amíg ott egy épülőben lévő házban töltötték az éjszakákat. Ők jártak többek között az egészségházban, az orvosi rendelőben és az idősek otthonában is. Az is kiderült, hogy a fiúk ellen Békés megyében is büntetőeljárás folyik szintén vagyon elleni bűncselekmények miatt.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság mindkét tizenévest őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat, amit a Szegedi Városi Bíróság tegnap ügyészi indítványra mindkét fiatal esetében el is rendelt.

Olvasóink írták

  • 3. picipest 2012. július 06. 09:25
    „Az állam, a MI pénzünkből élő senkiháziak, akiknek ki van nyalva a segge is a gyermekotthonokban, fűtenek rájuk, ruházzák őket, mp3as lejátszó, kerékpár, számítógép, kajáltatás,mégsem tudják megbecsülni magukat.nem hiszem el, hogy ennél jobb hely a nádas vagy egy földbe ásott gödör.idióták”
  • 2. xenopus 2012. július 05. 19:02
    „Hol vannak Vásárhelyen földbe ásott bunkerek???
    Mert ha a cikkíró a a vasút alatti régi átereszre gondol, az nem bunker az csatorna!”
  • 1. Hétszűnyűkapanyányimonyók 2012. július 05. 17:09
    „Házkutatás? LOL talán inkább bunkerkutatás?!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közel 40 kilót adott le Husi

240 kilóról indult Arany Imre Csaba – vagy ahogy a barátai becézik, Husi, a vásárhelyi hentes. 150 kiló a cél. Tovább olvasom