Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Gránicz Imrétől búcsúztak Mindszenten

Szombaton vettek végső búcsút a családtagok, a barátok, a sporttársak a mindszenti Gránicz Imrétől, aki Bozó Péterrel együtt július 8-án hunyt el egy úgynevezett diszkóbalesetben. A 36 éves Gránicz Imrét több százan kísérték utolsó útjára. A mindszenti balesetben négyen sérültek meg. Bozó Pétert kedden temetik.
Mikor megérkeztünk Schmidt Andrea fotós kolléganőmmel a mindszenti köztemetőhöz, már gyülekeztek az emberek, hosszú sorokban vonultak a ravatal felé. Nagyillés Éva is éppen akkor szállt le motorjáról. – A mai napig nem tudom felfogni Imre hirtelen, tragikus halálát. Segítőkész, tiszta szívű ember volt.

Alig léptünk be a temetőbe és készült el az első pár kép, egy fiatalember – később kiderült, hogy Gránicz Imre párjának, Bánfi Évának a testvére, Bánfi Tamás – odajött hozzánk: „Ezt nem kérte a család, köszönjük, erre semmi szükség, a hozzátartozók ezt nem tekintik közügynek." Megkért, felszólított bennünket, hogy hagyjuk abba, távozzunk. Maradtunk. Ez még kétszer megismétlődött, és azt is közölte, nem szeretné, ha bármi megjelenne a szertartásról, ellenkező esetben ennek következményei lesznek.

Az egyik sérült már elhagyta a kórházat

A szentesi kórházban három sérültet ápoltak, a múlt idő azért indokolt, mert Répás Ferenc – aki ugyanakkor és a közelben valószínűleg motorral szenvedett balesetet és nem az autóban ült – már hazamehetett. Kolarovszki Éva és Sebestyén Tamás a körülményekhez képest jól van, a szentesi orvosok mindent biztosítanak számukra a mielőbbi felépüléshez. Tamást meg is látogattuk a baleseti sebészeten – Éva az intenzíven fekszik –, és olvasóink nevében is jobbulást kívántunk neki. Verók Ferencet a szegedi klinikán kezelik, neki súlyosabb az állapota, de javul, információink szerint több műtét már nem vár rá. Ferenc még az intenzíven van, viszont elképzelhető, hogy ezen a héten már kikerülhet erről az osztályról.

Megszólalt a harang. Mögöttünk azt mesélte egy idősebb úr, hogy korábban jött, látta Imre arcát, szinte nem is volt rajta sérülés. Halkan szólt a zene az István, a királyból: „Oly távol vagy tőlem, és mégis közel." Könnyek, virágok, koszorúk, zsebkendők. Elkezdődött a búcsúztatás. Isten veled, Imre! – mondta a pap, aki a jelenlévőkhöz hasonlóan jól ismerte a fiatal mindszenti férfit.

– Az élet célja Isten keresése, és a Mindenható azt akarja, hogy jó emberek legyünk. Ez pedig független attól, hány esztendő adatik meg itt a Földön – hangzott el a ravatalnál, majd a következőkkel folytatódott: Imre ezt teljesítette, segítőkész, jó ember volt, szerette a kicsiket, és a balesetnél is, mentés közben – nem magára, hanem társaira gondolt – szenvedett végzetes sérüléseket. A pap olyan növényhez hasonlította Gránicz Imrét majd egyórás beszéde során, amelynek nem ért be a termése. A legfájóbb édesanyjának, testvérének és kedvesének, Évának – végig barátnői támogatták – lehetett a búcsú; utóbbi hét hónapos terhes, és születendő kislányuk – információink szerint, és ezt még együtt döntötték el – a Gréta nevet viseli majd. Imre azonban már nem ölelheti a szívére, nem lehet e világban az édesapja...

A ravataltól néma menet kísérte a sírig Gránicz Imrét. És következett a legfájdalmasabb, a mindent visszavonhatatlanná tevő pillanat: a koporsót énekszó mellett engedték a sírgödörbe. Csend és zokogás. Felesleges bármilyen szó, úgysem érezhetjük, nem is érzékeltethetjük, ami a családtagokban, a hozzátartozókban lejátszódott. Bár egy idézettel (közeli sírkőről, mely egy ötévesen elhunyt gyermeknek állít emléket) megpróbálhatjuk: „Csak az érzi, mi az igazi fájdalom, kinek drága gyermeke felett domborul sírhalom."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszaérkeztek Vásárhelyre a spanyolországi zarándokok

Visszaérkezett spanyolországi zarándokútjáról az erdélyi Kárpát Egyesület négy tagja, akit… Tovább olvasom