Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Robotot programoztak

Hódmezővásárhely - Két 17 éves vásárhelyi diák, Makai Ferenc és Bella Ádám szerezte meg az első helyet a II. Mobil Robot-kupán Dunaújvárosban.
A héten rendezték meg Dunaújvárosban a II. Mobil Robot-kupát, amelyen a középiskolás kategóriában a vásárhelyi HISZK Gregus Máté Tagintézmény Makai Ferenc és Bella Ádám alkotta csapata győzött. A Festo cég által gyártott Robotinóra kellett programot írniuk a megadott instrukciók alapján.

– A versenyre Kurusa József tanár úr hívta fel a figyelmünket – mondta a 11. osztályos Makai Ferenc. – Először egy teszt-, illetve vizsgafeladatot kellett végezni, majd jött a felkészülés. Délutánonként és hétvégeken az iskolában ismerkedtünk a géppel.

Makai Ferenc (balról), a győztes programot végrehajtó Festo robot és Bella Ádám. Fotó: Veréb Simon
Makai Ferenc (balról), a győztes programot végrehajtó Festo robot és Bella Ádám.
Fotó: Veréb Simon

A Festo Robotinója kamerával, távolság-, optikai és mágneses érzékelővel felszerelt masina – mutatta be a csapat harmadik „tagját" Kurusa József, a középiskola műszaki igazgatóhelyettese. Távvezérléssel követ vonalat, teljesít bizonyos pályát, a hadseregnél és az iparban is alkalmazzák. Dunaújvárosban jégkorongos programot kellett írni a robotra, és azt végre kellett hajtatni vele: a korongot kapura kellett vezetnie, és lőnie kellett. Ezt pontozták, így alakult ki a végeredmény. A gregusos diákok értékes jutalmat kaptak.

– A távolra lövés volt a legnehezebb, azt a programot kellett először elkészíteni. Bíztunk a sikerben, bár a másik nyolc csapat is erős volt – mondta Bella Ádám, miközben a kis masinával bemutatta a Dunaújvárosban teljesített feladatokat.

A fiúk az elektronikában, a számítástechnikában képzelik el az életüket, karrierjüket. A robotkupán először vettek részt, jövőre jöhet az ismétlés és a címvédés.

Olvasóink írták

  • 3. gbor23 2010. április 26. 19:26
    „Noh ez nem "bakfity"!
    Hajrá Srácok! Hajrá Józsi! Hajrá Kossuth!”
  • 2. ocsi1 2010. április 26. 17:54
    „A magyarok elismertek a világban, csak így tovább fiuk gratula nektek.”
  • 1. rolend01 2010. április 26. 14:20
    „Gratula srácok! Hozzátok a hírnevet, hátha lessz akkor a Gregus-nak mint a Kossuth-é! KZS 4EVER HAJRÁ!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hasznos trükkök biciklitolvajok ellen

Negyedmillió forintos biciklit is loptak már el Vásárhelyen zárt kerékpártárolóból, de gyakrabban tűnnek el az olcsóbb kétkerekűek. Tovább olvasom