Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Rózsa János után fia irányítja a polgárőröket

Mártély - Új elnököt választottak a közelmúltban a mártélyi polgárőr-egyesület élére: Rózsa Szilveszter édesapját, id. Rózsa Jánost váltotta a poszton.
A mártélyi polgárőrség 1995. január 16-i alapításánál három Rózsa bábáskodott: Rózsa Szilveszter, valamint ifj. és id. Rózsa János. Utóbbit választották elnökké, 16 esztendeig irányította az önkéntes tűzoltókkal való 1998-as fúziót követően a Polgárőr, Tűz- és Vagyonvédelmi Közhasznú Egyesület névre keresztelt szervezetet.

– Hatvankilenc éves vagyok, úgy éreztem, itt az ideje, hogy egy sorral hátrébb álljak, átadjam a helyem a fiatalságnak, és nyolc unokámmal is több időt szeretnék tölteni – közölte id. Rózsa János. – Kezdetben gyalog, illetve saját gépkocsikkal jártunk az eseményekre, de a faluért igyekeztünk jól, lelkiismeretesen ellátni önként vállalt kötelezettségeinket. Nem távozom, tagként és tiszteletbeli elnökként továbbra is dolgozom az egyesületben.

A fiú veszi át az apától a stafétabotot, a polgárőrök irányítását. A szerző felvétele
A fiú veszi át az apától a stafétabotot, a polgárőrök irányítását.
A szerző felvétele

Feladat akadt, akad bőven: ügyeltek a bűnmegelőzésre, a köz- és közlekedésbiztonságra, az ifjúság-, vagyon- és környezetvédelemre, tűzeseteknél segítettek a profi tűzoltóknak, és nagy részt vállaltak a belvízvédelmi munkákból. A tanév hagyományosan az általuk tartott rendvédelmi napokkal startol Mártélyon, ahol a diákok mindenre kiterjedő oktatást kapnak tőlük. Id. Rózsa János arra a legbüszkébb, hogy folyamatosan fejlődtek: pályázati pénznek és vetélkedőnyereménynek köszönhetően vettek terepjárót, Németországból tűzoltóautót kaptak, és több szivattyú is pihen a raktárban. Egy elhagyott faluszéli házat pályázati forrásból, az önkormányzat segítségével, valamint társadalmi munkában felújítottak, tűzoltószertárt és fűthető garázst alakítottak ki a falai között. Jelenleg 29 tagja van az egyesületnek, hatan maradtak az alapítók közül, a már említett három Rózsa (később csatlakozott még a polgárőrséghez a famíliából Sándor és Andrea), Hízó Zoltán, Nagy Sándor és Albert Tibor.

– Nagy megtiszteltetés édesapám után elfoglalni ezt a posztot, az ő útján szeretnék járni – mondta a 36 éves újdonsült vezető, Rózsa Szilveszter, akit éppen akkor értünk utol mobilján, amikor a védőnőt vitte terepjáróval egy tanyai kisbabához. – Szeretjük csinálni ezt a munkát, de aggasztó, hogy egyre kevesebb állami normatíva, pályázati lehetőség áll az ilyen egyesületek rendelkezésére. Üzemanyagra, karbantartásra kell a pénz, hiszen tulajdonképpen állami, önkormányzati teendőket látunk el. – A mártélyi polgárőrök az elmúlt évben 1,5 milliós költségvetésből gazdálkodhattak, 2011-re is hasonló nagyságrendű büdzsét terveznek.

Olvasóink írták

  • 5. Napcsi 2011. február 19. 21:25
    „Gratulálok, Jani bácsi!
    Boldog nyugdíjas éveket és még sok unokát kívánok!:-)))”
  • 4. nus 2011. február 19. 16:58
    „Gratulalok!
    Sokat tettek az asztalra ugy a kozbiztonsag, mint egyebb tarsadalmi munka tekinteteben (belvizvedelem stb).
    Ezt a Martelyi emberek mondjak, (en vasarhelyi vagyok)
    Tovabbi jo egeszseget, es sok sikert kivanok!”
  • 3. Riverside 2011. február 18. 19:55
    „Manapság egyre ritkább ilyen becsületes és lelkiismeretes embereket találni. Gyűlölködéstől, bizalmatlankodástól, taposástól szenvedő világunkban üdítő jelenség rábukkanni arra, hogy az ilyen pozitív emberi értékek generációkon át fennmaradnak. Minden elismerésem az apának, aki a közért végzett munka mellett így felnevelt nem is kevés utódot...
    Az új elnöknek pedig azt kívánom, hogy úgy a munkájában, mint a magánéletében érje el mielőbb azt, amit édesapja elért...Jó egészséget az egész családnak!!!!!!!!!!!!!”
  • 2. tol 2011. február 18. 16:34
    „én egyáltalán nem ismerem a csapatot, ám nagyon tetszik a történet; további jó egészséget kívánok a derék családnak!”
  • 1. Én2 2011. február 18. 13:10
    „Gratulálok az apukának és további jó egészséget kívánok. Valamikor jót kampányoltunk együtt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feltámadt a pingpong Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi ATSK-t tavaly májusban jegyezték be a cégbíróságon, és ennek köszönhetően 15 év szünet után támadt fel az asztalitenisz. Tovább olvasom