Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Tanári állások szűnhetnek meg

Hódmezővásárhely - 12 pedagógus álláshely megszüntetéséről tárgyalnak a vásárhelyi képviselők a ma reggel 8 órakor kezdődő rendkívüli közgyűlésen.
Az elbocsátás a középiskolai tanárokat, azaz a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ (HISZK) munkatársait érintené. Utóbbihoz négy tagintézmény tartozik.

A tavalyi tanévhez képest összességében 118-cal csökkent a tanulói létszám. Ez azt is jelenti, hogy hárommal kevesebb középiskolai osztály van. A következő években is kevesebb diákkal számolhatnak majd – derül ki a közgyűlés elé kerülő anyagból. Ezzel összefüggésben szeptembertől kevesebb pedagógus munkájára lesz szükség. Az, hogy pontosan hány tanárt küldenek el, később derül ki. A már említett 12 álláshely között ugyanis van olyan, amelyet – feladat hiányában – eleve nem kell betölteni.

Vásárhelyen egyébként három évvel ezelőtt új közoktatási koncepciót dolgoztak ki. Általános iskolákat is összevontak, ami szintén összefüggésben volt a csökkenő tanulói létszámmal. Ennek hatása most jelentkezik a középiskolákba.

Olvasóink írták

  • 9. félnótás 2010. július 05. 07:49
    „Ez a döntés megfelel a Fidesz ígéretének: "10 év alatt 1 millió új munkanélküli"
    Egyébként a közgyűlésen % hangzott el (12.5 %), és nem konkrét létszámadat!”
  • 8. airwaves 2010. július 03. 10:57
    „Úgy jó a magyar, ha hülye és szegény! Döntötték ezt el a fejünk felett...”
  • 7. Beth 2010. július 02. 00:46
    „Mi is van a 15-18 fős osztálylétszámmal? Álom marad csupán.”
  • 6. odysseus 2010. július 01. 23:02
    „nem köll a tanár! Akkor szép a magyar, ha buta.”
  • 5. qutya 2010. július 01. 20:09
    „Ezt a FIDESZ önkény uralmat előre lehetett sejteni. Ígérni tudtak, amit a bárgyú nép el hitt nekik. Most következik a visszafelé mutogatás, a lopás meg folyik ugyan úgy, mint előtte. Ők sem különbek a deákné vásznánál, csak szépen tudnak mellé beszélni.”
  • 4. Léni 2010. július 01. 13:17
    „Mi a szösz? Kezdi a Fidesz a tanári alkalmassági vizsgálatot? Annyi embert elküldenek a munkahelyükről,
    itt most nem csak a tanárokról beszélek, hogy a beígért foglalkoztatási tervüknek annyi!
    Ezt ők is tudták, annak ellenére ígérgettek! Ezt nem hazugságnak nevezik?
    A tanárokkal kapcsolatban még annyit: meg is rostálják őket politikai nézet szerint! A végkielégítésükről
    pedig annyit, hogy csak 2 hónap jár, a többire 98%-os adót tett Viktorotok!
    Az ilyesmik miatt nem lehetett belőlük választás előtt egy szót sem kihúzni! A becsületről és a szavazók
    tiszteletéről fideszes módon ennyit!”
  • 3. KolompárRómeó 2010. július 01. 09:24
    „Szerintem a megoldás az lenne, hogy az adókat tovább növelve az állam minden feladat ellátását megszüntetné. Azaz pénz be, ezért viszont nem jár semmi. Se iskola, se kórház, se út, se semmi.

    Így ezt a pénzt el lehetne lopni, valamint egy kisebb részét az államháztartási hiány pótlására lehetne fordítani.”
  • 2. Csirén 2010. július 01. 08:36
    „Éredekes Fellegi Úr szerint az egészségügyet és az oktatási ágazatot nem érinti a 15 %-os létszám/bérköltség csökkentés....így Lázár Úrnak ki kellett találni egy más indokot a létszámcsökkentésre.”
  • 1. gróf 2010. július 01. 08:21
    „Majd kapnak végkielégítést...

    "Megsarcolnák a közszolgák bánatpénzét is

    2010. július 01. 06:46

    Valamennyi közszolgálatban dolgozó végkielégítését, illetve a felmondási időre és a szabadságmegváltásra vonatkozó kifizetéseket is érinti a kormány azon intézkedése, miszerint 98 százalékos, rendkívüli személyi jövedelemadót vetnek ki - olvasható a Népszabadságban. Az intézkedés miatt az MKKSZ az Alkotmánybíróságra megy "

    Forrás : www. hirado.hu”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Németek, olaszok kempingeznek a megyében

Vitathatatlanul a kempingezés a legolcsóbb nyaralási forma. Vásárhelyen és Szentesen egyre több a vendég. A makói Tóth István a 80-as éveket tartja a kempingezés aranykorának. Tovább olvasom