Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Az újszegedi teknősök

"Hívott egyszer Ökrös Laci a kulturális rovatba. Akkor még, amikor Akácz Laci elment Pestre. Később Ökrös is elment, ez is tanulságos volt, de most arról beszéljünk csak, amivel akkor megkínált. Szeged festőiről és szobrászairól szóló veretes írásokkal kellett volna teljesítenem a havi normát. Belegondoltam jól. Volt közöttük egy-kettő, akiért a lelkemet is odaadtam volna, de mi lett volna a többivel? Vagy mi lett volna velem? Ha az igazat írom, darabokra szednek."
Hívott egyszer Ökrös Laci a kulturális rovatba. Akkor még, amikor Akácz Laci elment Pestre. Később Ökrös is elment, ez is tanulságos volt, de most arról beszéljünk csak, amivel akkor megkínált. Szeged festőiről és szobrászairól szóló veretes írásokkal kellett volna teljesítenem a havi normát. Belegondoltam jól. Volt közöttük egy-kettő, akiért a lelkemet is odaadtam volna, de mi lett volna a többivel? Vagy mi lett volna velem?

Ha az igazat írom, darabokra szednek. Tóth Sanyiról is szólhatnék most ünnepi lelkülettel, mert egyrészt nagyon becsülöm érmeit és szobrocskáit, újabban meg a templomkapuit, de tartok tőle, nekem esnének a többiek. (A templomkapuk ürügyén arra is biztattam, ha majd a mennyország kapuját is ő készíti kalapált vagy öntött bronzból, építsen bele titkos jelszót, és baráti alapon nekünk mindenképpen árulja el.) Alkalmat kínálna most megjelent szép albuma a lelkendezésre, vállalnám is még azt is, hogy gyerekkorom átkozott játékához hasonlóan cserebókos pörgettyűt csináljanak belőlem mások, de egyelőre elhessentem magamtól. Kijelentem viszont, hogy Tóth Sándor jó szobrász.

Sorsát ismerve, albumát lapozgatva nagyon föltűnik, sok szép munkája van Nyíregyházán, Miskolcon, és csak kevés Szegeden. Érzékeny volt a lelke akkor is, amikor már kaphatott volna valami kis odafigyelést városunktól, de mivel nem akkorát kapott, fogta magát, elment. Ahogy elment Akácz Laci is, Ökrös Laci is tőlünk, meg az irodalom és tudomány számos jeles képviselője is elment. Akkoriban fogalmazódott meg a városban, hogy fölnevelő és elbocsátó, bennem meg ez a keserű mondat, akkor még csak Szegedre vonatkoztatva: cél a KÖZÉPSZER alsó széle közepe! Sanyi megközelíteni se tudta a középszert, túlnőtt rajta. Miskolc szülővárosa, édes gyermekeként illik is otthagynia lelki-testi ujjlenyomatát, de Nyíregyházának ilyen előjogai nem voltak. Mégis ott van a legtöbb.

Azt se mondhatom, hogy többi városunkban nem élvezne különb megbecsülést, és föltétlen elsőbbséget a marcipánszobrász, vagy gyorstüzelő társa, de ahol a tehetség otthon van, annak a neve általa is fényesedik. Hallom most, kijelenti valaki miniszteri székből, hogy Magyarország mezőgazdasági ország volt, és az is marad. Akartunk mi már ipari ország is lenni, és jól ráverni Amerika fenekére, most megint visszavedlünk mezőgazdaságivá? Mikor merjük kimondani, hogy okos és tehetséges nép a mienk, okos és tehetséges országgá szeretnénk lenni? Ebbe aztán beleférne az ipar is, a mezőgazdaság is, és az összes szellemi termék, ha súlya van. A KÖZÉPSZER alattiak pedig egyszerűen kirostálódnának. Legfőbb fejeinkből talán több maradna itthon.

Többször összefutottam már Sanyival Újszegeden. A kertünkből jövök haza, ő meg ballag a műtermébe, vagy onnan hazafelé ő is. A víztorony mellett, a Holt-Maros támasztékánál láttam néhányszor. Tavasz táján két teknőst figyelt, emeletes változatban. Érem lesz ebből egyszer, vagy marokba való kis mütyürke? Azt mondogatom neki azóta is, valamelyik bazilika kapujába beleszerkeszthetné, hiszen a teknősélet is élet. Szerelmi tüzét kegyelmi állapotnak is tekinthetjük.
Mindenesetre azok szegedi teknősök.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A sárga tálból

"Mielőtt hullagyárrá változna a televízió legtöbb esteli csatornája, én már megfutamodom, és… Tovább olvasom