Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Elkésett szabályozók

"Szegedet rajzolták, nem lett. Az árvíz után mérnökök tervezték meg az utcákat, azóta is a mérnökök és az őket utasító döntéshozók felelőssége, hogy milyenné válik a város."
Szegedet rajzolták, nem lett. Az árvíz után mérnökök tervezték meg az utcákat, azóta is a mérnökök és az őket utasító döntéshozók felelőssége, hogy milyenné válik a város.

Két ház. Egyik előtt kátrányszagú pózna, cseresznyefa, előtte kis kert, dróttal kerítve, közepén pöffeszkedő hortenziákkal. A szomszéd előtt betonplacc, közepén a lyukból egy tuja nő. Emeletek, garázsok, citromsárga falak, kőzúzalékkal hintett udvar. Szinte falu és város egymás mellett. Így sűrűsödik a fogyó Szeged. Kétszázezres városra gondoltak másfél évtizede a tervezők, talán megszokásból hitték, hogy egy város csak nőni tud.

Egész városrészek alakultak át teljesen. Fölsőváros egyik felén paneleket emeltek, ami maradt, azt a társasházépítők bontották le – szabályosan. Lehet ez telekspekuláció, vagy mondjuk úgy: üzleti érdek. A lényeg: a szabályokat alkotó közszféra nem lépett. A rendszerváltás utáni építkezések mutatják: a befektető nyer, a hivatal gyenge, a közösség védtelen.

A „köz"-nek kétféle magánérdeket kellene összeegyeztetnie. Az építtető minél több lakást akar belenyomorítani az épületbe, a polgár élhető környezetet szeretne. Építésügyben az országos szabályozás gyenge, és a helyi nem ellensúlyozza ezt. Meg kijátszani is könnyű a hivatalt. A szabályzat módosítása hosszú éveket késett. A magánszféra boldogan élt egy lehetőséggel, mire a közszféra egyáltalán fölismerte: ideje korlátozni azt. Talán túl erős volt a mohó építtetők lobbiereje. Talán túl gyenge volt a hivatal. Egy politikus sem akarta népszerűségét a városkép védelmezőjeként növelni. Kedvező hitelek jöttek, a nagy lakásépítési boom beindult, engedélyezték a nagy házakat.

A böhöm társasházak maradnak a helyükön: úgy száz évre meghatározzák a városképet. Mire a polgárok lázadni kezdtek, mire a politika egyáltalán észrevette, hogy lépni kell, Szeged teljesen átépült. Most, jobb híján, korlátozták a későn ébredőket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mivé lesz?

"Éppen ilyen napfényes, krizantémszagú őszi napokat őrzök gyermekkoromból, mint mostanában vannak.… Tovább olvasom