Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Holló a hollónak

"Elterelő hadművelet van a címben, az enyémet se vájta ki senki. Jól elkéstem megint. Eddig meg se fordult a fejemben, amikor még tanítottam, akkor se, mit gondolhat Vörösmarty verséről az – Hová merült el szép szemed világa? –, akinek csak egy szeme van. Vagy annyi se. Meg-megesik, hogy fukar kezekkel mér a természet, de hisz nagy úr, hogy Madáchot is belekeverjem valahogy. Okom van rá, hogy most elmerengjek róla."
Elterelő hadművelet van a címben, az enyémet se vájta ki senki. Jól elkéstem megint. Eddig meg se fordult a fejemben, amikor még tanítottam, akkor se, mit gondolhat Vörösmarty verséről az – Hová merült el szép szemed világa? –, akinek csak egy szeme van. Vagy annyi se. Meg-megesik, hogy fukar kezekkel mér a természet, de hisz nagy úr, hogy Madáchot is belekeverjem valahogy. Okom van rá, hogy most elmerengjek róla.

A szomszédék macskája addig-addig egerészett annakidején, amíg elvesztette fél szemét. Senki nem tudta, mi történt vele. Ősi ösztöne tovább is megmaradt, vadászgatott, meglapult, tücsökre-bogárra is ugrott, ha egeret látott mozogni a fűben, még nagyobbat. Elnéztem szegény összes kínját, és szántam nagyon. Mindig mellé ugrott. A másik párton lévőkkel kellett volna együtt éreznem, de a szívem valahogy mindig a szerencsétlenek oldalára húzott. Tudtam, hogyne tudtam volna, Cirmos nem tanulhatott arról, a térlátásnak-térhallásnak első követelménye, hogy két szemünk és két fülünk legyen. Az eggyel is látta, hogy valami mozog, és jó falatnak ígérkezik.
Mintha fél napra társa lettem volna. Vastag pakolással bekötötték egyik szememet.

Aki többet jár szemorvoshoz, nyilván tudja, ez a fél nap nem a világ, de nem ültem ki egerészni közben. Azt próbáltam méricskélni, felére csökken-e a világ, ha csak egyik szememmel nézem. Jó komám, Attila, hivatalból kirendelt „vakvezető kutyaként" kísérgetett. Ha ajtón mentünk ki vagy be, megkértem, előttem lépjen, de középen, hogy nyomát követve neki ne menjek a félfának. A mozgólépcső előtt legalább annyira elbizonytalanodtam, mint akkor, amikor ezt a szerkezetet először megláttam. A villanyrendőr piros-sárga-zöldjével nem akadt gondom, annak értelme fél szemmel nézve se változott, de egykori tanárom, egyszemű Pista tragédiáját azonnal megértettem.

Szülővárosában, Szentesen úgy akart átmenni az egyik kereszteződésben, ahogy gyerekkorában mindig. Jött egy teherautó, megvárta. Benne volt azonban a minden gyalogosra jellemző szaladhatnék, ahogy elporzott előtte a járgány, mindjárt lelépett a járdáról. Talán arra se volt érkezése, hogy megtudja, pótkocsi is volt utána kötve. Fél szemmel volt kénytelen jelentkezni Szent Péternél.
Jó, hogy eszembe jutott, nem győztem tekergetni a nyakamat, annyira óvatos voltam. Az a férfi is lelki szemeim elé fordult majdnem minden átjáróban, akinek bal szemén fekete takarás jelezte, hogy csak a jobb van használható állapotban. Az, hogy király is lehetett, akit előtte megvakítottak, sőt Bottyán apánk hadvezérként írta be nevét többek között az én fejembe is, noha csak egy szeme volt, inkább szánalommal töltött el. Eddig is szántam őket, mert az élet egyik legnagyobb ajándéka két szemünk világa, de most elevenebben lángolt bennem a rokonszenv.

Aludnom, szerencsére, fél szemmel ugyanúgy lehetett, mint kettővel, de hihetetlen öröm szállt le rám hajnalok hajnalán. Újra két szemmel legszívesebben belekiáltottam volna a világba, hogy holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Ezt mondtam mindenkinek, aki útközben kérdezgette: hát veled mi történt? Semmi más, csak besurranó vendégként alkalmam volt megtapasztalni sok-sok embertársam nagy tragédiáját.
Mondom, vendégként.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pánik, kampány

"A magyar szokásoktól eltérően például a szegedi, makói, kiszombori, apátfalvi patikákban senki nem… Tovább olvasom