Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Kéglisarc

"Hogy ez most megszorítás, reform, netán csak az üres államkassza feltöltését szolgáló rendelkezés, ne firtassuk! Maga a tény – 2008-tól bevezetik Magyarországon az ingatlanadót – éppen elég vitára kínál lehetőséget."
Hogy ez most megszorítás, reform, netán csak az üres államkassza feltöltését szolgáló rendelkezés, ne firtassuk! Maga a tény – 2008-tól bevezetik Magyarországon az ingatlanadót – éppen elég vitára kínál lehetőséget. Az új adónem mellett kardoskodók nem felejtik el hangsúlyozni: ingatlan után a világ számos országában adóznak, nálunk sem tiltotta eddig a törvény, csupán az önkormányzatok nem vetették ki, meg aztán ez az új adónem lehetőséget biztosít majd az igazságosabb közteherviselésre.

Na, akkor csípjük nyakon ezt a szót: lehetőséget! Valóban nincs annak semmi akadálya, hogy olyan szabályozás szülessen, aminek eredményeként a földi javakban dúskálók többszörösét pöngetik majd be, adózván a közös kasszába. Ám az elmúlt évek tapasztalatai éppen azt mutatják, hogy a nagy gazdagsághoz furmányos észjárás is párosul.

Hogy mást nem mondjak: az ingatlanadó rémképét még fel sem festik a kacsalábon forgó villa falára, amikor tulajdonosa az építményt gügyögő kicsinye unokájára íratja, aki, ugyebár, csak nem kötelezhető arra, hogy pelenkával azzal a formás kis fenekén adózzon. Azt is el tudom képzelni, hogy akinek egy tucatnyi ingatlanban van érdekeltsége, az adó bevezetésének napjáig egy kivételével mindet káeftés, bétés, zéertés, ki tudja milyen jogcímen pompázó házzá nemesíti, s mire az adószedő már boldogan dörzsölhetné a tenyerét, az iratokból kiderül: az adóalany csupán egy sokszor foltozott jurtában tengeti életét.

Persze nem csupán a magyaros lelemény miatt aggódhatunk, ha szóba kerül az ingatlanadó, no meg a közteher viselése. Mert ebben az országban azért élnek olyanok is százezrével, akik elviseltek már annyi terhet, hogy ez az újabb megroppanthatja kevéske forintból tákolt magánháztartásukat. A párját elveszítő, egyedül, közel sem kis rezsiből fenntartható panellakásban élő özvegyasszony vajon mennyi adóra kötelezhető egyetlen vagyontárgya, jó, ha negyven négyzetméteres, zárószinti betonkuckója után? És ha nem fizeti, mert egyszerűn már nincs honnan adóra elrakható forintja, vajon mit tehet vele a jog, s mit az adószedő? S ha már szóba került a panel – vajon mennyit nyom a latban az, milyen minőségű lakásban él az adóra kötelezett, otthonát a város szélén, netán a Rózsadomb tetején áztatja langyos őszi eső?
Ezernyi a megválaszolásra váró kérdés, kapkodásnak helye nincs.

Átgondolt döntésre vár az is, aki szoba-konyha-spájzban képtelen spájzolni, s az is, aki elképedve veszi tudomásul: a luxusadó jószerével azért bukott meg, mert kiderült: alig akad ebben az országban százmilliónál többet érő ingatlan. Bizakodhatunk abban, hogy most, amikor már minden ember ingatlanja mérlegre kerül, reálisabb képet alkotnak azok, akik azt az ostort markolják, aminek vége a nagy közteherviselés és társadalmi igazságosság jegyében nem csak a luxusmagyar hátán csattan.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csikkmező

"Várja a járgányt a bagós atyafi, és ideges kezd lenni. Nem bántanám fél szóval se, engem is elfog a… Tovább olvasom