Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Kincsremény

"Az energiamogulok mellett éppen azok számíthatnak nagyobb haszonra, akik élelemmel látják el túlnépesedő Földünket."
Még egy-két évtized, és hazánk testvérállamnak nem is választhat mást, mint Alaszkát. Így emlékezvén arra, hogy egykoron az USA legészakibb területét lepték el a kincsvadászok. Míg a XXI. század derekára a nagy magyar ugarra kell annak eljönnie, aki gyors meggazdagodásban reménykedik, vagy éppen csak az átlagosnál jobb életre vágyik.

Mielőtt azt hinnék, agyamra ment a gazdasági válság, a várható ki tudja, hány százalékos GDP-csökkenés, csak annyit mondok: mezőgazdaság. És annyit: víz. És persze nem hagyom ki azt a tőkét sem, amit magyar észnek, találékonyságnak, hogy szebben hangozzék: kreativitásnak neveznek. Úgy bizony, e három együtt biztosíthatja számunkra a fellendülést, az újabb sikereket, amikre annyira, de annyira vágyunk. Mindez pedig a hódmezővásárhelyi kiállítás és vásár kapcsán jutott eszembe, ahol 70 ezer nézelődő tolongott, csak hogy láthassa, mire képes a magyar mezőgazdaság, a tojást – mint bevezetőmben céloztam rá –, talán hamarosan arany tojást tojó tyúkunk.

Ugyanis mind többen esküsznek rá: ebben az évszázadban az energiamogulok mellett éppen azok számíthatnak nagyobb haszonra, akik élelemmel látják el túlnépesedő Földünket. Ehhez pedig mi más is szükségeltetik, mint nagy hagyományú termelői kultúra (ez adott), az állattenyésztéshez és növénytermesztéshez nélkülözhetetlen víz (ennek hiányára sem panaszkodhatunk Kárpátokkal ölelt vízgyűjtő medencénkben). És persze az ember, aki nagy furfanggal, a kor követelményeinek megfelelő szaktudást megszerezve él is a lehetőségekkel. A Vásárhelyen megtartott gazdafieszta azt mutatta: akkor sincs szégyenkeznivalónk, ha a magyar gazdásztársadalom felkészültségéről kell számot vetnünk.

A lehetőség persze még közel sem eredmény. Három kincsforrásunkat egy mederbe kell még terelni, és oly lázálmokkal leszámolni, miszerint mi majd gigantikus iparra támaszkodva loholunk a németek, franciák, angolok nyomában. Vagy ha mégis ipar: azokat az ágazatokat kell újra felfuttatnunk, amelyek a mezőgazdaság kincseiből olyan feldolgozott terméket állítanak elő, amiért párizsi, berlini, londoni boltokban is kapkodnak, de a moszkvai, pekingi is megnyalja mind a tíz ujját, ha az ízes-zamatos magyar terméket beteheti nejlonszatyrába.

Tudom, a dolgok állása szerint momentán még azért kell küzdenünk, hogy egyáltalán a magyar boltban több legyen a magyar paprika, mint a ki tudja, honnan importált. Ám az eredményesebb jövőbe vetett hitünk mégiscsak legyen akkora hajtóerő, hogy nekikezdjünk végre ennek a nagy, gazdaságot reformáló programnak.

Hogy ez nem megy egyik napról másikra?

Miért, azt talán állította valaki: Alaszkában az első ásónyomból azonnal félkilós aranyrög fordult ki?

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Önkéntes tanú

"...Mert minden, ami körülöttem zajlott, olyan természetes volt." Tovább olvasom