Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Üvegzsebekben

JEGYZET - ˝Egyetlen túlfizetett vagy hirtelen meggazdagodó politikus története is rombolja a közbizalmat.˝
Lelkes laikusok önkéntes gyülekezeteként emlékezünk a rendszerváltozás utáni politikusok első csapataira. A fordulatok eufóriájában civilből lett tisztségviselők még nem számolgatták a közért végzett munkáért bezsebelhető tiszteletdíjat.

A választások második-harmadik körétől azonban megsokasodtak a megélhetési politikusok. Uralni kezdték a posztokat a fifikások. Köztük a percemberkék, akik kisajátítható pénzforrást láttak a közfeladatok mögött. A privatizáció és a kárpótlási jegyek korában hatalmasodott el a szerzési vágy az akkori hatalmasok és hatalmaskodók között. Aztán a fehérgalléros bűnözők közé politikusi pályáról is sodródtak nagymenők és balekok. A meggazdagodottak közül meg páran közszereplőként perdültek színpadra.

Nem a szám fontos. Egyetlen túlfizetett vagy hirtelen meggazdagodó politikus története is rombolja a közbizalmat, rontja a közügyek iránti érdeklődést. Különösen akkor, ha a sztori főszereplője polgármester vagy települési képviselő. Mert az önkormányzatokba választott városatyák tisztes tiszteletdíján kívüli szerzéseiről a lakosok akkor is tudnak, ha nem akarnak. Nem kell ahhoz vagyonosodási vizsgálat, üvegzsebrendelet, hogy lássák az aránytalanságokat a lakóhelyükön. Ha hírül veszik a választók, hogy az első nyilvános alakuló ülésen túl nagy fizetést és költségtérítést szavaztatott meg magának, akkor még a legtöbb vokssal megválasztott polgármester körül is megfagy a levegő, erodálódni kezd a támogatottság.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy kiló kenyér

˝Az átlag magyar naponta 522 forintnál is kevesebbet költ.˝ Tovább olvasom