Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Vaskalap

"Nem is egy van belőle, mindjárt kettő. A vaskalap, csak kívülről nézve borzalom, a valóságban a legkényelmesebb viselet. Édestestvére a fakabát. Ha nem így lenne, régen kiirtódott volna már a világból."
Nem is egy van belőle, mindjárt kettő. A vaskalap, csak kívülről nézve borzalom, a valóságban a legkényelmesebb viselet. Édestestvére a fakabát. Ha nem így lenne, régen kiirtódott volna már a világból. Illyés Gyula a múlt század első feléről, a boldog békeidőkből szokta emlegetni, kávéházban elidőzve is elég volt Párizsban a szabószámla, hogy a pénzes postás átadja a hazulról küldött apanázst. És mi van itthon? Még ma is?

Aki kettőig se tud számolni, ne ágáljon a postahivatalok dolgozói ellen! A minap a szintúgy Franciaországban tartózkodó gyermekeink kártyafönntartó részleteit akartam befizetni. Alig volt több a vizitdíjnál, háromszázötvenkét forint. Nem kivenni akartam, befizetni! Sajnos, örök átok rajtam, betűre vagyok érzékenyítve, és nem számokra, a csekklapon 350-et írtam, betűvel viszont háromszázötvenkettőt. A kétforintos forgalomból kivonásának majdnem hajnalán ekkora tévedés! Postások szépségversenyén koronás királynő is lehetne a számkukaccá silányított kisasszony, sasnak való szemeivel azonnal kiszúrta balgaságomat. Megkapaszkodtam, hogy el ne süllyedjek szégyenemben. Nyúltam be az egérlukon, adná vissza a vastagbelű postásceruzával átikszelgetett, és a feladóvevénytől is elválasztott, tehát használhatatlanná tett sárgaságot. Nem adta.

Korona illett volna szépséges fejére, nem vaskalap, de ombudsmani fertőzettel megkockáztattam: az a csekk, ha megbízásból is, az enyém! Milyen jogon kobozza el? Azt gondoltam csak, a rajta lévő titkos kódok átvezetésével pénzesutalványon is föladhatom a hatalmas summát. Menjek el a bankba, kapok másikat! Azért nem adhatja vissza, mert ő azt már számítógépbe iktatta.

Elsült mostani korunk nagyágyúja, a számítógép. Beleírni lehet, kiütni belőle nem?

Bagatell, teljes napom ment rá, mire átestem mindenen, mint dorozsmai ember a talicskán. Két forintért egy nap! Időbe tellett, amíg megtaláltam azt a bankot, annyi van belőlük. Azonnal fölvilágosított az ajtónálló, hogy csekket pedig nem adnak. Nem és nem! Kegyelemből oda osonhattam mégis a pulthoz, és megkérdezhettem, mi a fészkes fenét kezdhetek ezek után saját hülyeségemmel? Ott is volt egy kedves hölgy, beillett volna az előbbi udvartartásába, keresztkérdéseimmel majdnem elborítottam szegénykét, pedig sorszámot se vettem. Újabb pénzbefizetési lapot nem adnak. Hát akkor? Itt befizethetem.

Legszívesebben homlokon csókoltam volna, úgy megörültem. Adjam a személyi igazolványomat, és mondjam be a titkos számokat! Nem hordom magammal ezt az iratot – vissza nem vonható alapos okom van rá –, a számhalmazt pedig letartóztatta a postáskirálynő. Mosoly a vaskalap alatt, menjek haza, vegyem magamhoz a bank levelét, meg az igazolványt, és jöjjek vissza.

Itt most abba kell hagynom, mert messze túlléptem az engedélyezett keretet, a másik eset máskorra csúszik. Elképzelhetik azonban, ragya agyamban a szépségkirálynők fényes koronája minden lépésen vaskalapra váltódik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emlékek ideje

"Az elmúlás mindig velünk van. Valamennyiünkkel. Legföljebb fiatalon még nem veszünk tudomást róla,… Tovább olvasom