Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

Elhunyt a Ciróka Bábszínház alapítója

Elhunyt a Ciróka Bábszínház alapítója Báron László pedagógus, képzőművész, bábművész. Búcsúztatása december 17-én, szombaton 11 órakor lesz a Kecskeméti Köztemetőben.
Báron László

Az egri Tanárképző Főiskola rajz szakán végzett 1971-ben, előtte a Remsey családnál Gödöllőn, majd Mátis Kálmán szabadiskolájában Kecskeméten folytatott művészeti tanulmányokat. 1979: Bács-Kiskun megyei Művészeti díj. Az UNIMA (bábművészek világszervezete), a Bács-Kiskun megyei "Műhely Művészeti Egyesület" tagja. Mint Kecskemét művészeti életének egyik lelkes szervezője, 1962-ben, együttműködve a kecskeméti Alkotóházzal, létrehozta a Művész Klubot, ahol többek között Kassák Lajos is kiállított. Bár több mindennel is foglalkozott szülővárosában, 1957-től három évtizedig a bábkészítés, a bábjátszás és rendezés a fő szenvedélye.

Báron László a 80. születésnapján.
Báron László a 80. születésnapján.

A Ciróka Bábegyüttes alapítója, sokáig művészeti vezetője. Elsők között alkalmazott a színpadon együttesen színészeket és bábokat. A magyar bábművészet fejlesztéséért, nemzetközi hírű mestereként, 1979-ben a műfaj legnagyobb elismerését, a Blattner-díjat vehette át Pécsett. 1966-ban a pécsi Nemzetközi Bábfesztivál nagydíját, míg 1982-ben a franciaországi Mayet de Montageóbábfesztivál művészeti nagydíját kapta. A kortárs magyar zománcművészet egyik legkorábbi és legjelentősebb képviselőjeként már 1962-ben kísérleteket folytatott a kecskeméti zománcgyárban. Eleinte grafikáit tette át zománcba, majd anyagkísérleteket folytatott, ill. a zománc szobrászati lehetőségeit kutatta. Kisebb szünet után 1978-tól, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepek keretében kezdett el újra zománcozni. A festett zománcos táblaképek mellett ekkoriban kezdi a zománcot (festett zománc és azsúrzománc) faszobrászati alkotásokkal társítani. Műveivel egyrészt kapcsolódik a kecskeméti telep mitologikus, archaikus hagyományokat felvállaló vonulatához, másrészt befolyásolja saját bábművész mivolta, amit elmondhatunk festményei vagy grafikái esetében is. Igen jelentős a művészetpedagógiai tevékenysége, ennek egyik fő színtere a kecskeméti Óvónőképző Főiskola, amelynek 1971-1992 között docense volt.

A Ciróka Bábszínház története valamikor az 1950-es évek végén kezdődött, amikor Báron László képzőművész, tanár bábszakkört alapított a Kecskeméti Szakmunkásképző Iskolában. A kis társulat nevét, a gyerekek által jól ismert mondóka ihlette: „Ciróka-maróka, mit főztél Katóka". A kalandos amatőr évek után, 1986-ban vált a színház hivatásossá. Először a Katona József Színház vette szárnyai alá, majd néhány év alapítványi működés után, 1991-ben önálló városi fenntartású intézmény lett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négyesikrek születtek az állatkertben

Hűvös méltósággal fogadta alattvalói első hódolatát a Kecskeméti Vadaskert négy újszülött… Tovább olvasom