Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Orbán Baján: erős kormány, győztes ország

A pártelnök-kormányfő szerint az országnak még nagyon sok csatát kell megvívnia a következő négy évben.

Erős kormány egyenlő győztes országgal - hangoztatta Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke hétfőn Baján tartott választási nagygyűlésén.

"Azt a munkát, amellyel megbíztak bennünket, elvégeztük" - állapította meg beszédében a pártelnök-miniszterelnök.

Míg a baloldal 2010 előtt elvett egyhavi nyugdíjat, a mostani kormány visszaadta azt, ők "elvették a gyermekek után járó adókedvezményt, mi visszaadtuk, megduplázták a munkanélküliséget, mi létrehoztunk 250 ezer új munkahelyet, 15-ször emelték a rezsit, mi pedig most harmadik alkalommal csökkentjük" - sorolta, kijelentve, hogy erős kormány egyenlő győztes országgal.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a bajai Szentháromság téren tartott választási gyűlésén 2014. március 31-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a bajai Szentháromság téren tartott választási gyűlésén március 31-én.
Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Magyarországnak azonban még nagyon sok csatát kell megvívnia a következő négy évben, például a pénzvilággal, a monopóliumokkal, a kartellekkel, harcolnia kell a munkanélküliség ellen, a biztos időskorért, munkahelyeket kell teremteni, fejleszteni kell az iskolákat és meg kell fordítani a demográfiai hanyatlást - jelentette ki a kormányfő.

Orbán Viktor szerint míg a baloldalon "az agresszivitás, az átkozódás és az eszeveszett gyűlölet járja", addig "nálunk sokkal inkább talán a józan ész, az építés, az összefogás, a tisztelet kultúrája, a haza szolgálata a meghatározó".

"Az ő szenvedélyük a gyűlölködés, a miénk Magyarország" - mondta.

Kitért a Jobbiknak az Európai Unióval kapcsolatos álláspontjára is, hangsúlyozva, hogy bár az EU nem fenékig tejfel, hanem egy nehéz hely, ahol ki kell állni a magyar érdekekért, de "ez nem ok arra, hogy sutba vágjuk a józan észt".

Az EU-tagság fontos - jelentette ki, úgy jellemezve, hogy ha valaki nem ül ott az asztalnál, akkor ne lepődjön meg, ha felkerül az étlapra.

"Az EU-ban csak akkor tudjuk megvédeni az érdekeinket, ha ott vagyunk" - tette egyértelművé.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a bajai Szentháromság téren tartott választási gyűlésén 2014. március 31-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a bajai Szentháromság téren tartott választási gyűlésén március 31-én.
Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A kormányfő felidézte, legutóbb júniusban járt Baján, a dunai árvíz idején, amelyet az elmúlt négy év legfontosabb eseményének nevezett, mert szerinte az visszaadta a magyarok önbecsülését.

"Hiszen ha egy ekkora árvizet (...) képesek vagyunk mederben tartani és megfékezni, akkor el tudunk bánni hosszabb távon is az ellenfeleinkkel. Meg tudjuk fékezni nemcsak az árvizet, hanem a pénzvilágot, a multikat, és azt is el tudjuk érni, hogy ne térhessenek vissza a szocialisták" - mondta.

Orbán Viktor emlékeztetett a tavalyi bajai videohamisítási ügyre, amelyben "az ellenfél megmutatta az oroszlánkörmeit", "olyasmit láthattunk, amire semmi szüksége az országnak".

Az önkormányzatok adósságának állami átvállalásáról szólva arról tájékoztatta hallgatóságát, hogy Bajától nyolcmilliárd forintnyi adósságot vettek át.

"Rengeteg dolgunk van még, de egy dolgot biztosan mondhatok: mi ott leszünk, ahol a munkát osztják. Arra szeretném önöket kérni, hogy önök is legyenek ott április 6-án, ahol a munkát el kell végezni" - biztatta a Szentháromság téren összegyűlt tömeget, körülbelül 1500 embert a Fidesz elnöke, aki szerint a kormányzó pártszövetség mostani, "nem lottón nyert" esélyessége azt jelenti, győzhetnek, ám magából az esélyből még nem lesz győzelem.

"Ma bennünket az a veszély fenyeget, hogy úgy járunk megint, mint 2002-ben" - jelentette ki akkori választási vereségükre utalva, azt kérve: "ne engedjük, hogy kiénekeljék a sajtot a szánkból".

Szavait azzal zárta, hogy ha négy év múlva újra eljöhet Bajára, elmondhatja, hogy Magyarország egy fényes korszakba lépett.

Résztvevők Orbán Viktor miniszterelnök választási gyűlésén a bajai Szentháromság téren 2014. március 31-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Résztvevők Orbán Viktor miniszterelnök választási gyűlésén a bajai Szentháromság téren március 31-én.
Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Zsigó Róbert, Baja polgármestere, a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlésiképviselő-jelöltje beszédében kifejtette: az elmúlt négy évben rendbe tették a város költségvetését, így a pénzügyek ma már stabilak.

"Nem fogom hagyni, hogy önös pártpolitikai érdekből tönkretegyék azt, amit közösen elértünk. Márpedig vannak, akik erre készülnek - titokban, a háttérbe húzódva, maguk előtt egy hölgyet reklámozva -, hogy visszatérjenek a hatalomba. Számukra nem a közös, hanem az egyéni érdek a fontos. (...) Átlátunk a szitán, felismerjük a hölgy mögött álló régi szocialistákat" - fogalmazott Zsigó Róbert baloldali ellenfelére, Teket Melindára utalva.

A bajai származású Bajnai Gordon volt miniszterelnöknek azt üzente: "ez nem az ő városa, hanem a mi közös otthonunk".

"Azt üzenjük Bajnai Gordonnak, hogy előbb adjon számot a Hajdú-Bét-ügyben tönkretett családoktól elvett pénzekről" - közölte a képviselőjelölt-polgármester, kijelentve: a baloldal nem érdemel újabb esélyt.

A tömegben sok nemzeti színű zászlót, piros-fehér-zöld lufit és - bajai mellett solti - helységnévtáblákat lehetett látni, a szervezők pedig Fidesz, illetve Szavazz! feliratú papírtáblákat is osztottak a résztvevőknek.

A bajai volt a miniszterelnök egész héten tartó nagygyűléssorozatának első állomása.

Kónya Péter: a miniszterelnök bajai látogatásával próbálja menteni a menthetetlent

Kónya Péter, az Együtt-PM szövetség társelnöke szerint Orbán Viktor bajai látogatásával "mintegy mentőakcióként próbálja menteni a menthetetlent".

A miniszterelnök Zsigó Róbertet, Baja fideszes polgármesterét próbálja menteni, akiről a napokban kiderült, hogy "nemcsak a szót viszi, hanem a közpénzeket is" - mondta az Együtt-PM Szövetség társelnöke hétfőn Baján, Orbán Viktor miniszterelnök nagygyűlése előtt tartott sajtótájékoztatón.

Kónya Péter nehezményezte, hogy Simon Gáborról szól a média, szavai szerint a csapból is ő folyik, miközben arról a Simon Miklósról nem esik szó, aki hat éve mentelmi joga mögé bújva bújik ki az igazságszolgáltatás alól.

Úgy fogalmazott: Zsigó Róbert közpénzcsalási ügye, az nem más, mint a "fideszes hazug rezsicsökkentés csúcsa".

"Hiszen ennél jobban nem is lehetne valakinek saját rezsijét csökkenteni, minthogy duplán veszi fel a költségtérítést" - tette hozzá.

Kónya Péter szerint, ha Zsigó Róbertnek "van takargatnivalója, csalt és hazudott", akkor nincs helye a közéletben, nincs helye a parlamentben sem.

Teket Melinda, a "kormányváltó szövetség" egyéni képviselőjelöltje több, korábban már Zsigó Róbert polgármesternek, a választókerület fideszes országgyűlési képviselőjének feltett kérdést ismételt meg.

A "kormányváltó szövetség" képviselőjelöltje Paks II. ügyét sarkalatos kérdésnek nevezte, mely mélyen érinti az itt élőket, mert állítása szerint, egy új reaktor építése tönkreteheti a természeti környezetünket, és anyagilag megvisel minden magyar családot.

Meghibásodás esetén még az ivóvizünk is veszélybe kerülhet a bajai térségben - szögezte le.

"Azt kérdezzük, hogy tudta-e, térségünkben milyen következményei lesznek az itt élő emberekre a Paks II-t támogató szavazatának, megkérdezte-e választóit, hogy támogatják-e az atomerőmű bővítését, illetve tájékozódott-e szakértőktől a paksi beruházás környezeti kockázatairól" – mondta Teket Melinda.

Az Index hírportál múlt hétfőn azt írta: Zsigó Róbert fideszes országgyűlési képviselő, bajai polgármester párhuzamosan kapott támogatást a parlamenttől és Baja városától utazásaihoz. A bajai önkormányzat erre reagálva azt közölte, Zsigó Róbert munkaidőn kívül, hétvégén és ünnepnapokon is ellátta polgármesteri feladatait, s nem minden esetben különíthető el egzakt módon a szolgálati autó magán- vagy hivatali célú használata. Kiemelték ugyanakkor, hogy a járművet nemcsak a polgármester használja, hanem más hivatali feladatokat is ellátnak vele. Példaként említették a polgármester részvétele nélküli önkormányzati delegációk külföldi utazásait, valamint a külföldi delegációk repülőtéri szállítását.

 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zebrán sodorták el a 8 éves kisfiút

A baleset Kecskeméten történt. Az autó vezetője elhajtott a helyszínről. Tovább olvasom