Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Szerb légiósok igazoltak Kecskemétre

Kecskemét - Mindkét próbajátékon lévő szerb idegenlégióssal meg volt elégedve a Kecskeméti KSE kosárlabdacsapatának szakmai stábja, ezért hét hónapos szerződést írtak alá velük a klubvezetők.
- Igazán remek a hangulat Kecskeméten. Komoly munka folyik, amit ezalatt a rövid idő alatt meg tudtam tapasztalni. Bízom benne, hogy mind számomra, mind pedig a Kecskemét számára nagyon eredményes szezon következik – így bizakodott Dejan Secsanszki a klub hivatalos honlapján.

- Életem egyik legnagyobb lehetősége előtt állok, hiszen a nagyon komoly együttesbe kerültem. A csapattársakkal már most jól kijövök, abban pedig biztos vagyok, hogy az idő múlásával még tovább fogunk csiszolódni – kommentálta a mai szerződés aláírást Goran Radonjics.

A szerződések aláírásánál természetesen ott volt a KSE szakmai igazgatója Sztojan Ivkovics is. A vezető azt mondta, a két új légióssal stabil egységet fog alkotni a Kecskemét csapata.


- Nem csak szakmailag, de anyagilag is stabil lábakon állunk. Szilárd, erős és problémamentes volt eddig is a szakosztály működése – csak úgy mint a többi sortszervezet se jobban se rosszabbul – ez a jövőben is így lesz és tesszük ezt úgy, hogy nem csak a felnőtt csapatra koncentrálunk. A jövő héten várjuk az utánpótlásnevelésre benyújtott pályázat elbírálását, hogy mennyire tudjunk a kialakított konkrét koncepciónkat megvalósítani.
Ivkovicsnál rákérdeztünk a napokban a fórumokon és különböző médiákban napvilágot látott írásokra, hogy ő miként kommentálja.

- Egy dolgot tudok csak mondani. Vannak olyan emberek, akiktől jobban esik ha azt mondják rossz ember vagyok. Ők inkább legyenek ezen az állásponton, minthogy az ő szemükben én jó ember legyek. Sajnos vannak olyanok akik úgy születtek, hogy az életben egy nagy céljuk van: rombolni. Ők semmit sem akarnak építeni, mert csak a pusztulásban lelik örömüket. Ez az én álláspontom, a többiben pedig a megfelelő emberek megteszik a megfelelő lépéseket – zárta szavait Ivkovics.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jó termésben bíznak a kalocsai paprikások

Mintegy tízezer tonna jó minőségű paprikatermést takaríthatnak be a fűszerpaprika-termelők mintegy ezer hektárról, ha marad a száraz, meleg ősz. Tovább olvasom