Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

A demokraták visszavették platformjukba az Istenre való hivatkozást

Választási platformjukat megváltoztatva az amerikai demokraták szerdán visszavették a pártdokumentumba az Istenre való hivatkozást, valamint annak kinyilatkoztatását, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa.
Erről a párt charlotte-i országos konvenciójának küldöttei döntöttek, miután a két kérdéssel kapcsolatban a republikánusok részéről éles bírálatok érték őket.

A tanácskozáson elnöklő Antonio Villaraigosa Los Angeles-i polgármester arra kérte a jelölteket, hogy közfelkiáltással nyilvánítsanak véleményt arról, elfogadják-e a módosításokat. A kérdést háromszor is fel kellett tennie a fórum részvevőinek, és noha a válaszok hangerejéből harmadszorra sem volt egyértelmű, hogy megvan-e a kétharmados támogatás, a változtatásokat megerősítettnek nyilvánította.

A párt az érvényesnek minősített szavazás alapján visszaállította a 2008-as választási platformjában olvasható megfogalmazást, miszerint "olyan kormányra van szükségünk, amely kiáll a dolgozók reményei, értékei és érdekei mellett, és megadja mindenkinek, aki kész keményen dolgozni az esélyt arra, hogy a legtöbbet kihozhassa az Isten adta képességeiből".

Demokrata források szerint az Istenre történő utalás Barack Obama elnök személyes beavatkozása nyomán került vissza a dokumentumba. Ted Strickland volt ohiói kormányzó a küldötteknek bejelentette, hogy a Jeruzsálemre vonatkozó passzus is Obama személyes álláspontját tükrözi.

A párt platformjában most az a megfogalmazás szerepel, hogy "Jeruzsálem Izrael fővárosa és az is marad. A felek megállapodtak, hogy Jeruzsálem a végső státusról szóló tárgyalások témája. Osztatlan városnak kell maradnia, amely minden vallás követői számára hozzáférhető".

A legtöbb ország, köztük az Egyesült Államok kormánya nem ismeri el hivatalosan Jeruzsálemet Izrael fővárosának és a nagykövetségét Tel-Avivban működteti. Jeruzsálem egészének hovatartozása éles vita tárgya az izraeliek és a palesztinok között. Izrael az 1967-es háborúban foglalta el a város keleti részét.

A 2008-as kampány idején Obama a várost Izrael fővárosaként emlegette. Mitt Romney, a republikánusok elnökjelöltje bejelentette, hogy győzelme esetén Jeruzsálembe helyezteti át az amerikai követséget.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy hét alatt 32 százalékkal nőtt a nyugat-nílusi vírus áldozatainak a száma az Egyesült Államokban

A vírus főként a déli államokban terjed, áldozatainak száma egy hét alatt 32 százalékkal nőtt. Tovább olvasom