Délmagyar logó

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -3°C | 6°C Még több cikk.

Gyógyultan távozott a második dallasi ápolónő is

A 29 éves Amber Vinson nővérnél mintegy két hete állapították meg az ebolát.
Gyógyultan távozott kedden a kórházból a második amerikai ápolónő, aki Dallasban egy ebolába belehalt libériai beteg gondozása közben kapta el a vírust.

A 29 éves Amber Vinson nővérnél mintegy két hete állapították meg az ebolát és az atlantai Emory Egyetem Kórházában kezelték. Az ápolónő köszönetet mondott orvosainak, valamint az ebolából korábban felépült két misszionárius egészségügyi segélymunkásnak, Kent Brantly doktornak és Nancy Writebolnak, amiért vérplazmát adtak neki és pácienseinek.

Ohio államban továbbra is mintegy 150 olyan embert tartanak megfigyelés alatt, akik érintkezésbe kerülhettek Vinsonnal.

Nina Phamot, az első nővért, aki Dallasban megkapta az ebolát, pénteken nyilvánították vírusmentesnek és bocsátották el a Nemzeti Egészségügyi Intézetek (NIH) bethesdai egészségügyi központjából. Az ápolónőt még aznap a Fehér Házban fogadta Barack Obama elnök.

Vinson keddi elbocsátása után az Egyesült Államokban a Guineából hazatért New York-i Craig Spencer doktor személyében már csak egyetlen ismertté vált ebolás beteget kezelnek. Spencer állapota orvosai szerint súlyos, de stabil.

Jim Jong Kim, a Világbank elnöke kedden bejelentette, hogy a jelenleginél legalább 5 ezerrel több egészségügyi dolgozóra lenne szükség ahhoz, hogy Libéria, Sierra Leone és Guinea területén meg lehessen fékezni a járványt. Kim Etiópiában beszélt erről, ahová Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár társaságában látogatott el.

A Fehér Ház közlése szerint Obama elnök a nap folyamán nyilatkozni fog az ebola ügyében, miután Nyugat-Afrikából visszatért segélymunkásokkal eszmecserét folytatott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beomlott egy török szénbánya, sokan bennrekedtek

Törökországban nem ritkák a bányabalesetek. Legkevesebb 18 bányász rekedt a föld alatt. Tovább olvasom