Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Helmut Schmidt bírálja Merkelt és Sarkozyt

Németország - Angela Merkelt és Nicolas Sarkozyt is felelőssé tette az euró jelenlegi válságáért Helmut Schmidt korábbi német kancellár.
Az országában ma is nagy tekintélynek örvendő, 91 éves Helmut Schmidt - aki a Die Zeit című hetilap társkiadója - az újság legfrissebb számában élesen bírálta a német kancellárt és a francia elnököt, felróva, hogy habozásuk, illetve késlekedésük jelentős mértékben hozzájárult az euró válságához.

Merkel és Sarkozy legalább 2010 januárja óta tudott a görög adóssággondokról, de egyikük sem tett semmit - állította a korábbi szociáldemokrata kancellár, aki 1974 és 1982 között állt a német szövetségi kormány élén.

A háború utáni német kancellárok sorában legnépszerűbbnek számító Helmut Schmidt kedden előzetesen nyilvánosságra hozott írásában úgy vélekedett, hogy az Európai Unió legfőbb vezetőinek számító Merkel, illetve Sarkozy a cselekvés helyett a kivárást választotta. Ezzel pedig nyomás alá került az állami kötvénypapírok, illetve az euró árfolyama - szögezte le Schmidt.

A volt német kancellár szerint a görög válságból néhány héten belül így lett a közös valuta válsága. "A vezetés hiánya az Európai Unióban megbosszulta magát" - hangsúlyozta Helmut Schmidt.

Cikkében a volt szociáldemokrata politikus úgy értékelte, hogy az euró megmentése érdekében elhatározott rendkívüli intézkedések után további lépésekre van szükség. "Mindez elsősorban Párizson és Berlinen múlik" - vélte Schmidt, hangsúlyozva: "Ha a francia elnök és a német kancellár közösen cselekszik, akkor legyőzhetjük a válságot".

"Ha azonban mégis belpolitikai vagy akár pártpolitikai megfontolásokat részesítenének előnyben, akkor hozzájárulnának az európai nemzetállamok világpolitikai marginalizálódásához" - szögezte le a korábbi német kancellár.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borzalom! Az iskolában ölte meg barátnőjét

Albánia - Kedd délután, tanítási időben megölte barátnőjét egy 19 éves albániai fiú egy Tiranától… Tovább olvasom