Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Kiutasítottak három amerikai diplomatát Venezuelából

Nicolás Maduro Moros elnök szerint együttműködtek az ellenzékkel, és megpróbálták destabilizálni az országot.
Kiutasítottak három amerikai diplomatát Venezuelából Nicolás Maduro Moros elnök rendelkezése alapján azzal a váddal, hogy együttműködtek az ellenzékkel, és megpróbálták destabilizálni az országot.

Caracasi televíziós nyilatkozatában az államfő maga jelentette be, hogy utasítása szerint az érintetteknek 48 órán belül el kell hagyniuk Venezuelát. Azzal indokolta döntését, hogy nem kíván megengedni semmiféle olyan tevékenységet, amely erőszakot szít az országban.

"Jenkik, haza!" - mondta Maduro.

A kiutasítottak között van a Caracasban dolgozó legmagasabb rangú amerikai diplomata, a missziót vezető Kelly Keiderling is.

Az amerikai nagykövetség helyettes vezetője, Gregory Adams úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem kaptak hivatalos értesítést.

Maduro már korábban is vádolta azzal az amerikai kormányzatot, hogy támogatásával gazdasági háború folyik országa ellen, és emiatt keletkezett hiány számos árucikkből, illetve ez okozott áramkimaradásokat is. Bírálói szerint viszont ezekért a problémákért a kormány politikája a felelős, mindenekelőtt a valutaárfolyam elégtelen ellenőrzése és az energiatermelést segítő befektetések hiánya.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amerikai költségvetési vita: A szenátus elutasította a képviselőház feltételeit

A republikánusok új módosításokat fűznek a visszaküldött költségvetési törvényjavaslathoz. Tovább olvasom