Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Korrupció gyanúja miatt visszalépett Romániában egy miniszterjelölt

Korrupciós vádak miatt visszalépett, és nem kívánja betölteni a közlekedési miniszteri tisztséget Romániában Ovidiu Silaghi, akinek a kinevezése körül csaknem másfél hónapja belpolitikai vita folyik az államfő és a kormány között.
Az ügyben hétfőn történt fordulat, amikor a korrupcióellenes ügyészség bejelentette: bűnvádi eljárás indítását kezdeményezi Silaghi ellen, és ehhez a parlament hozzájárulását kéri a legfőbb ügyészség. Silaghi ugyanis tavaly már volt miniszter, és a szóban forgó ügy, amelyet az ügyészség vizsgál, miniszteri mandátuma idején történt. Mivel parlamenti képviselő, ellene csak a törvényhozói testület jóváhagyással indítható vizsgálat.

A liberális Silaghit Victor Ponta miniszterelnök jelölte közlekedési miniszternek Relu Fenechiu helyett, aki júliusban lemondott, miután első fokon öt év börtönbüntetésre ítélték korrupcióért.

Ponta hétfőn, az ügyészség bejelentése után közölte, hogy a miniszter maga visszalépett, és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) új személyt javasol a tárca élére.

Az ügyészség közleménye szerint Silaghit azzal gyanúsítják, hogy tavaly miniszterként egy üzletembertől 200 ezer euró kenőpénzt kapott. Nelu Iordache útépítő vállalatot működtet, és az egyik állami szerződését fel akarták bontani kötelezettségszegés miatt. Iordache saját állítása szerint azért adott 200 ezer eurót a miniszternek, hogy akadályozza meg a szerződésbontást, és cége ne essen el az állami megrendeléstől.

Kezdettől fogva ellenezte Silaghi újbóli kinevezését közlekedési miniszterré Traian Basescu államfő, aki bírálta a volt tárcavezetőt első mandátumában nyújtott teljesítménye miatt. Basescu azzal is érvelt, hogy a román vasútvállalat teherszállító részlegének privatizációja miatt - amely a jelek szerint várhatóan meghiúsul - Pontának kell vállalnia a felelősséget, hiszen a miniszterelnök tölti be ideiglenesen a közlekedési miniszteri tisztséget.

Olvasóink írták

  • 1. lukrecia 2013. augusztus 19. 20:44
    „Fenysebesseggel huznak el mellettunk meg ebben a kerdesben is.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A túszok kiszabadulásával véget ért az ingolstadti túszdráma

Rendőrségi akcióval ért véget hétfő délután az ingolstadti túszejtés; a két túsz sértetlenül kiszabadult, a fegyveres férfi viszont megsebesült. Tovább olvasom