Délmagyar logó

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Magyar nő is elvesztette állampolgárságát Szlovákiában

Szlovákiában fél év alatt 25-en veszítették el állampolgárságukat amiatt, hogy felvették egy másik ország állampolgárságát - közölte a Pravda című független szlovák napilap kedden.
A 25 személy többsége német, illetve osztrák állampolgárságot vett fel, míg egy nő magyar állampolgár lett.

Szlovák állampolgárságukat mindnyájan a tavaly július 17-én életbe lépett módosított állampolgársági törvény alapján veszítették el. A jogszabály, amelyet a határon túli magyarok egyszerűsített honosítására vonatkozó budapesti törvénymódosításra válaszul fogadott el a szlovák parlament, kimondja: automatikusan elveszíti eredeti állampolgárságát minden olyan szlovák állampolgár, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát.

Az Iveta Radicová vezette jobbközép szlovák kormány tavalyi hivatalba lépésekor megígérte, hogy módosítja a Robert Fico-féle módosítást, amelyet diszkriminatívnak tart, mert bünteti a szlovák állampolgárokat. A vita a koalícióban már hónapok óta folyik, de máig sincs megállapodás arról, hogyan módosítsák a törvényt.

A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a Szabadság és Szolidaritás (SaS), valamint a magyar-szlovák Híd párt elfogadták a külügyminisztérium javaslatát, miszerint a jövőben a magyar állampolgársági törvény Szlovákiában nem lenne érvényes. Ugyanakkor mindazok, akik a Fico-féle módosítás alapján elveszítették szlovák állampolgárságukat, visszakapnák azt.

A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) viszont azt is szeretné elérni, hogy akik kettős állampolgárok lesznek, azok a jövőben ne tölthessenek be bizonyos állami pozíciókat, ne lehessenek rendőrök, katonák, tűzoltók vagy vámosok. A Híd ezt ellenzi. Bugár Béla pártelnök szerint ezt a kört azokra kellene szűkíteni, akik államtitkokkal kerülnek kapcsolatba.

A legújabb kezdeményezéssel az SaS parlamenti frakciójának tagja lépett elő. Igor Matovic képviselő társai nevében javasolta: úgy módosítsák a törvényt, hogy csak azok veszítsék el szlovák állampolgárságukat, akik anélkül vesznek fel egy másik állampolgárságot, hogy az illető országban lakóhelyük lenne. Ez a gyakorlatban nyilvánvalóan azokra a szlovákiai magyarokra vonatkozna, akik magyar állampolgárságot kérnek.

A szlovák állampolgársági törvény módosítása a tervek szerint februárban kerül a pozsonyi parlament elé. Minthogy a Fico vezette ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) is jelezte, hogy szintén beterjesztene egy módosítást, pillanatnyilag lehetetlen megmondani, hogyan fog megváltozni az eddigi jogszabály, s megváltozik-e egyáltalán.

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. SP 2011. január 26. 20:14
    „30. hozzászólás mezopeti 2011.01.26. 15:28
    ""A gázolós ügy pedig valóban felháborító. Igaz a csávó csak ír állampolgár.""

    A hibát ott követték el,
    hogy kiadták az útlevelét a gázolónak, az eljárás túl lassú volt. Lecsukták volna időben, most az írek pedáloznának a kiadatásért.”
  • 32. szilléri 2011. január 26. 16:49
    „31. hozzászólás keiner 2011.01.26. 15:57
    Azok nem magyarok, hanem magyar származású kommunista zsidó voltak ! Péter Gábor, Rákosi, Szakasity, Révai, Lukács és társaik.”
  • 31. keiner 2011. január 26. 15:57
    „28. szilléri 2011.01.26. 08:58, mit gondolsz mennyi idöt adtak a magyarok a sváboknak, akik nálatok születtek és évszászok óta laktak?
    Abba kéne már hagyni egymásnak felszámolni.”
  • 30. mezopeti 2011. január 26. 15:28
    „deszkás!

    Én nem állítottam, hogy a jog- és igazságszolgáltatás maradéktalanul működik is. Én azt mondtam, hogy ennek megvannak a keretei. És ez független a kettős vagy többes állampolgárságtól.
    Vannak országok amelyekkel normálisan megy ez a dolog, vannak amelyekkel nem. És akkor még nem beszéltünk a kedves delikvens ügyvédjéről. És mint nálunk, ezek a dolgok hónapokat vehetnek igénybe (kiadatás, stb.) Mert a jog máshol is első sorban az embert (bűnös vagy ártatlan, az majdnem mindegy) védi. Ez ilyen. (lásd: Keleti Györgyi "ügye", melyik országban jobb ülni...)
    De ezen egy kettős állampolgárság nem feltétlenül ront (vagy javít, nézőponttól függően). Igaz, hogy mint mindennel, ezzel is vissza lehet élni. De nem lehet mindig ebből kiindulni.
    Nézd meg, hogy tudod elintézni bármilyen hivatalos ügyedet: minden ilyen intézmény alapvetően bizalmatlan veled - papír papírjának a papírja, igazolás igazolásának az igazolása. De ez az okfejtés már nem ide tartozik, szerintem.

    A gázolós ügy pedig valóban felháborító. Igaz a csávó csak ír állampolgár.”
  • 29. deszkás 2011. január 26. 09:08
    „MEZŐPETI! "ahol hunyó ott megbüntetik"ugye ez nem komoly? Ezt te komolyan elhiszed? Csak egy élő példa :AZ IR GÁZOLÓT AKI KÉT GYEREKET TAPOSOTT EL A MAI NAPIG CSAK KERÜLGETIK. Ezt akkor kihúzhatod.”
  • 28. szilléri 2011. január 26. 08:58
    „23. hozzászólás tótkomlósi 2011.01.25. 17:21

    Kedves tótkomlósi anyámék felvidéki magyarként 24 órát és egy fél szekeret kaptak ,,Csehszlovákia" elhagyására.
    Valószinüleg sohasem leszünk barátok !!!!”
  • 27. mezopeti 2011. január 25. 18:03
    „tótkomlósi!

    "Ahol él, ahova adót fizet, olyan állampolgár legyen!"

    És a kettős állampolgárság mit változtat ezen?

    Ha külföldre mégy dolgozni (munkavállalásival, kiküldetésben, stb.) , akkor az alábbi a helyzet (uniós és egyezményes országokban):

    "A munkaviszonyból származó fizetés, bér és más hasonló juttatás - a nemzetközi egyezmények fő szabálya szerint - ott adóköteles, ahol a munkát végzik. Ha azonban a munkavállaló az adott adóévben nem tartózkodik ott összesen 183 napot (gy.k.: fél évet), és a térítést olyan munkaadó fizeti, aki a másik szerződő államban nem bír illetőséggel, és az illetményt nem a munkaadónak a másik állambeli telephelye vagy állandó képviselete viseli, akkor az így szerzett jövedelem - e három feltétel együttes megléte esetén - ott adózik, ahol a magánszemély illetőséggel bír (azaz otthon)."
    És ha észrevetted a külföldön dolgozók tízezrei közül egyik sem lett "olyan" állampolgár. Persze nem is lenne egyszerű. Tehát ezt a kérdést kihúzhatod.
    Ami a törvénykezést illeti azt kettős állampolgárságtól és EU-tól függetlenül már réges-régen rendezték egymás között az államok. Elkapják a csávót, ahol sikerül, s ha ott hunyó akkor helyben megbüntetik, adott vagy egyéb esetben pedig kiadják egy másik országnak.
    Ezt a kérdést is elfelejtheted.

    deszkás!
    Abban az értelemben, ahogy írod "kell-e" a válaszom az, hogy igen. Ettől nekünk nem lesz rosszabb. Hidd el.”
  • 26. SP 2011. január 25. 17:51
    „23. hozzászólás tótkomlósi 2011.01.25. 17:21
    """"Ha valamit elkövet, akkor milyen törvények vonatkoznak rá?
    Amilyet akar?
    Na ne!"""""

    Mi köze ennek a kettős, vagy többszörös állampolgársághoz?

    Egy olyan országban,
    ahol halálbüntetés van a kábszerért a kábszer csempészt elkapják, aki nem ottani állampolgár, milyen büntetést kap, ha még kiadatási egyezmény sincs?”
  • 25. keiner 2011. január 25. 17:32
    „23. tótkomlósi, nem egészen úgy van, talán ezt gondolnak, peddig de! Hiába magyar állampolgar valaki külföldön, midig a hélyi, szóval ahol lakik, törvény ervényes.
    :-)) Bisztos vannak olyanok is, akik azt hiszik kihúznak az útleveletet és el van intészve. Tévdés!”
  • 24. deszkás 2011. január 25. 17:26
    „Csak nehogy ezért boruljon az EU. MEZŐPETI! Az utolsó sorod tényleg kérdés,kell ez? A komcsizóknak: mi köze van a komcsiknak Trianonhoz? Ne kunbélázz.”
  • 23. tótkomlósi 2011. január 25. 17:21
    „16. szentmiki 2011.01.25. 16:22

    TEhát, aki 1920 június 4. előtt született azon a területen, az legyen magyar állampolgár, de költözzön magyarországra! Nem sokan élnek már közülük!
    Aki az után született ott, az sajnos a másik ország állampolgára lesz, mert annak az országnak a törvényei vonatkoznak rá! Tiszta?????

    Ha valamit elkövet, akkor milyen törvények vonatkoznak rá?
    Amilyet akar?
    Na ne!
    Ahol él, ahova adót fizet, olyan állampolgár legyen!”
  • 22. mezopeti 2011. január 25. 16:49
    „queenmargareth!

    Az elmúlt 500 évet átvészeltük. Szerencsénk volt vagy az Isten segített meg bennünket, nem tudom. Talán megbírkózunk ezzel is. Reménykedjünk! És neveljük jóra gyermekeinket. Ennyit (meg)tehetünk.
    De a világ is beteg. Furcsa és kellemetlen versenyt erőltet ránk. Kell ez?”
  • 21. szentmiki 2011. január 25. 16:48
    „mezopeti ,ott a pont, de vedd figyelembe, marxista estin nem ezt tanulták...”
  • 20. mezopeti 2011. január 25. 16:44
    „zoltanszabo!

    Magyarországon (mint általában a világ többi, esetleg demokratikus berendezkedésű államában) az szavazhat, aki magyar állampolgár, állandó, bejelentett magyarországi lakcímmel rendelkezik, betöltötte a 18. életévét, cselekvőképes és nem áll közügyektől való eltiltás alatt.
    Úgyhogy ne szarjál be!
    Annyira kell nemzetinek, vagy ha úgy teccik nacionalistának lenni, mint bármely más normális államban! S csak azért, hogy holnap is magyarul szólalhass meg a hazádban - illetve neked talán csak lakóhely.
    A nacionalizmus nem kell feltétlen szitokszó legyen! És persze ennek is van és kell legyenek egészséges határai. Épp úgy mint a demokráciának. És ez utóbbinak végre talán nálunk is rögzítésre kerülnek a keretei.
    Szabadság és szabadosság. Kötelezettség és jog(osultság). Talán újra megtanulhatjuk az egyensúlyt. Dolgozz ezen te is. Nézz körül a (nyugati) világban, vagy a szűkebb világodban, mi folyik, mivé váltunk! Meg fogsz érteni.
    A személyeskedés pedig nem neked, inkább a véleményednek szólt. Amivel nem vagy egyedül.”
  • 19. queenmargareth 2011. január 25. 16:36
    „18. hozzászólás mezopeti 2011.01.25. 16:32 én itt már semmit sem értek, túl nagy a zűrzavar, talán, tényleg külső segítség kellene Mo-nak, kitakarítani teljesen a Parlamentet, tisztára, új emberekkel, akik nem fonódnak össze semmiképp. Lehet még ilyen?! Tudom, nem teljesen ide tartozik és elnézést.”
  • 18. mezopeti 2011. január 25. 16:32
    „queenmargareth!

    Ne a magyaroktól rettegj!! Nem ők rabolnak ki!”
  • 17. queenmargareth 2011. január 25. 16:28
    „Tényleg igaz, csak hallottam!!!Hogy akik magyar állampolgárságot kapnak most nagyobb segélyt és könnyebb munkaszerzést is kapnak?
    Valaki tud erről?”
  • 16. szentmiki 2011. január 25. 16:22
    „1920 június 4 a trianoni békeszerződés aláírása a magyar nemzet gyásznapja. Aki sajnálja tőlük a magyar állampolgárságot az egyszerűen beteg.”
  • 15. Nórikám 2011. január 25. 16:14
    „13. pistike: egészen jó kedvre derültem, rég olvastam egy hozzászólásban ennyi komcsizást!”
  • 14. queenmargareth 2011. január 25. 16:03
    „Más állampolgárság vagy csak magyar? Vagy nem írható már így ki?”
33 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyiptom visszakérte Nofertiti mellszobrát Németországtól

Visszakérték az egyiptomi hatóságok Nofertiti egyiptomi királyné világhírű mellszobrát Németországtól, ám Berlin hallani sem akar a műtárgy visszaadásáról. Tovább olvasom