Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Megvertek és kiraboltak egy újságírónőt

Alaposan megvertek és kiraboltak egy oknyomozó orosz újságírónőt csütörtökön Moszkva egyik északkeleti elővárosában.
Jelena Milasina, az ellenzéki Novaja Gazeta című lap munkatársa. Ennél a lapnál dolgozott a 2006-ban meggyilkolt Anna Politkovszkaja, a Kreml és a csecsenföldi háború kemény bírálója is.

Jelena Milasina szintén az emberi jogoknak az észak-kaukázusi térségben történő megsértéseit igyekszik feltárni, emellett megölt kolléganője meggyilkolásának a hátterével is foglalkozik.

A csütörtökön átélt borzalmakról blogjegyzetében számolt be. Eszerint ketten támadtak rá és barátnőjére. Ököllel ütötték és megrugdosták őket, néhány fogukat is kiverték. Az újságírónő számítógépét kiragadták a kezéből, s pénzét is elvitték.

A sértett hozzátette: 2006-ban az Észak-Oszétiában lévő Beszlánban, ahonnan az egész világot megrázó, több mint 330 ember - köztük csaknem kétszáz gyerek - halálát okozó iskolai túszdrámáról tudósított, szintén megpróbálták megverni, de akkor megúszta. Most azonban a putyini rendszer pangásának folytán sikerült ezt megtenniük - fogalmazott az újságírónő.

A Novaja Gazeta ugyanakkor honlapján azt írta, hogy sem Jelena Milasina, sem a szerkesztőség nem lát egyelőre összefüggést az újságírónő tevékenysége és a támadás között.

A lap az orosz vezetés kíméletlen bírálatáról ismert. Tulajdonosa Alekszandr Lebegyev ellenzéki bankár és Mihail Gorbacsov, a volt Szovjetunió első és egyben utolsó elnöke.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

XVI. Benedek 12 paptársának mosta meg a lábát

Az utolsó vacsorát idézte fel a római lateráni Szent János bazilikában a XVI. Benedek által nagycsütörtök délután koncelebrált szentmise. Tovább olvasom