Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Német és osztrák lap a magyar belpolitikáról

Orbán kézjegye címmel gazdasági részében kommentárban foglalkozott a magyar belpolitikával, illetve egy másikban a gazdasággal a Frankfurter Allgemeine Zeitung német konzervatív napilap.
A szerző, Michaela Seiser utalt arra, hogy miközben az eurótérség néhány országa az összeomlás közelében áll, más európai uniós tagállamok - köztük Magyarország - már maguk mögött tudhatják ezt a veszélyt. Emlékeztetett rá: Magyarországot három évvel ezelőtt a nemzetközi intézmények mentették meg a csődtől. A nemzeti konzervatív kormány ilyen megaláztatást nem akar megélni - írta.

Michaela Seiser kitér arra is, hogy a kormányfő hivatali elődeinek "felelőtlen" kiadási politikája az adóssághegyeket a hazai össztermék 53 százalékáról 82 százalékára emelte. Helyteleníti viszont, hogy a miniszterelnök az elődök kapcsán "politikai bűncselekményekről" beszél, amelyekért bűnhődni kell. Ez Seiser szerint praktikus lenne ugyan, a jogállami elvekkel azonban nem egyeztethető össze. "A lehetőségek felett élés" abban az időben ugyanis nem volt büntethető - fogalmazott a szerző.

A német konzervatív napilap pénzpiaci mellékletében ugyancsak Manuela Seiser "Magyar blues" címmel írt cikket. Ebben úgy értékelte, hogy Magyarország a befektetők számára bizonytalan terep. Ugyanakkor beszámolt arról is, hogy Magyarország a szanálás útján jár, ismertette a szanálást célzó lépéseket és a javulásra utaló gazdasági, illetve pénzügyi mutatókat.

A szerző több szakértőt idézett, a többi között a bécsi Erste Group elemzőjét, Henning Esskuchent, aki szerint Magyarország még mindig törékeny piac, amelyik érzékeny a német exportra, a megerősödött svájci frankra és az amúgy is gyenge belső keresletre.

A Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági napilap a magyar miniszterelnöknek a nagyköveti értekezleten mondott beszédéről és a dohány-, alkohol és szerencsejáték-adó lehetséges megemeléséről írt.

A szerző, Simone Brunner a rövid cikkben felidézte Orbán Viktor kijelentését, amely szerint "rég volt olyan nehéz időszak" a magyar társadalom életében, mint amilyen a most következő ősz lesz. Emlékeztet arra a nyilatkozatára is, amely szerint a kormány az alkohol, a cigaretta és a szerencsejáték jövedéki adójának megemeléséről dönthet, hogy betömje a vártnál kisebb növekedés miatt támadt "költségvetési lyukat" s hogy - Görögországgal szemben - megőrizze az ország szuverenitását.

Orbán "hangsúlyos retorikája" nem véletlen, a Fidesz ugyanis azzal a törekvéssel vette át tavaly a kormányzást, hogy nem emeli tovább az adókat - írta a Wirtschaftsblatt. "A Fidesz presztízsprojektjének", az egykulcsos adónak a bevezetésével a belföldi kereslet élénkítése és a konjunktúra fellendítése volt a cél. Szakértők szerint azonban - írta a lap - éppen ez az egykulcsos adó helyezi nyomás alá a költségvetést. A bécsi WIIW gazdasági kutatóintézet elemzője, Richter Sándor így nyilatkozott a lapnak: a magasabb jövedelmi rétegek adójának csökkentése nem segít a magyar gazdaságnak, mert ma nagyobb a takarékoskodási hajlandóság, mint korábban, a gazdagok pedig szívesebben költenek külföldön, vagy pedig külföldről hozatják be az árucikkeket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

40 halott, 50 eltűnt a Talasz tájfun mérlege

Negyvenegy halálos áldozatot követelt a Japán déli részén végigsöprő Talasz tájfun, további ötven… Tovább olvasom