Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Összecsapások keresztények és muzulmánok között

Guinea - Keresztények és muzulmánok csaptak össze Guinea keleti részén pénteken és szombaton, s az első jelentések szerint legkevesebb egy halálos áldozata is van az összetűzéseknek.
Rendőrségi források szombaton 29 sebesültről számolt be, és mint mondták: nyolcnak közülük aggodalomra ad okot az állapota. Két személyt eltűntként tartanak nyilván.

A vallási felekezetek hívei a nyugat-afrikai ország délkeleti térségében lévő városában, Nzérékoréban csaptak össze. Lőfegyverekből leadott lövések is hallatszottak, Szombatra már lehiggadtak a kedélyek, de szórványos lövöldözések még előfordultak.

Az eseményekről az állami televízió is beszámolt, de nem közölt részleteket.

A helyi hatóságok kijárási tilalmat rendeltek el este fél nyolctól reggel öt óráig.

Boureima Condé guineai agrárminiszter, aki korábban ebben a térségben volt kormányzó, szombat délután kormányküldöttség élén a városba érkezett. A Nzérékoréban január óta pattanásig feszült a légkör a helyi keresztény és muzulmán közösségek között.

A két felekezet között január 29-én támadtak nézeteltérések. Muzulmán fiatalok egy mecsetet fémkordonnal vettek körül a pénteki ima idejére, Egy keresztény asszony a piacról hazatérőben át akart jutni az útakadályon, de a muzulmánok nem engedték továbbhaladni, hanem zaklatták őt. Az asszony állítása szerint rizzsel tömött zsákját és pénzét is elvették tőle feltartóztatói.

A keresztények az asszonyon esett sérelmeket akarták megtorolni pénteken azzal, hogy az eheti imát megzavarják. Motorkerékpárjaikkal megállás nélkül száguldoztak a mecset körül, majd az ima végeztével bezárták az épületet. Ez felbőszítette a muzulmánokat, akik a hatóságokat azzal vádolták, hogy a keresztényekkel vállalnak cinkosságot.

Olvasóink írták

  • 1. flexsnake 2010. február 07. 10:48
    „Ez éppen a keresztény szeresd a felebarátodat megmozdulás volt.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

60 év alatt is elfogyhat a termőtalaj a világon

Ausztrália - Egy ausztrál kutató szerint akár 60 év alatt is elfogyhat a termőtalaj a világon a föld… Tovább olvasom