Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Ponta: Basescu nem méltó az államfői tisztségre

Elnök létére pletykákkal és rágalmakkal foglalkozik - mondta a román miniszterelnök.
Traian Basescu nem méltó az államfői tisztségre - jelentette ki csütörtökön Victor Ponta román miniszterelnök, azokra az ironikus megjegyzésekre utalva, amelyeket Basescu tett róla aznap a parlament együttes ülésén.

Basescu a törvényhozás rendkívüli ülésszakán szólalt fel, miután a kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) ismertette az államfő felfüggesztéséről szóló határozati indítványát. Az elnök szerint az ellene irányuló akciónak egyebek mellett az a célja, hogy elterelje a figyelmet Victor Ponta kormányfő plágium-botrányáról.

"Mindannyian úgy tudtuk, hogy a kormányfő Cataniaban szerzett mesteri fokozatot, de a szerdai lapok azt írták, hogy sosem volt mesterképzésen a Cataniai Egyetemen" - hangoztatta a parlamentben Basescu.

"Elnök létére pletykákkal és rágalmakkal foglalkozik. Ezzel is azt bizonyítja, hogy nem méltó a tisztségére. Az emberek mást várnak egy államfőtől, nem azt, hogy fenyegetőzzön, és hazugságokat hordjon össze a miniszterelnökről, a parlamentről, a sajtóról, mindenkiről, aki nem próbál a kedvében járni" - vágott vissza Victor Ponta az elnök parlamenti beszédére.

"Tegnap bemutattam a Cataniaban szerzett oklevelemet, ma pedig az egyetem rektorának hivatalos levelét, de úgy tűnik, ez sem számít" - mondta a miniszterelnök.

Victor Ponta szerint Basescu áll minden ellene irányuló, személyét lejárató támadás mögött. Basescu elnök a parlamentben utalt Ponta plágiumbotrányára is azzal a megjegyzésével, hogy az USL miniszterelnökét már egész Európában és a tengerentúlon is Copy-Paste kormányfőként ismerik.

"Az elnök mai jelenléte a parlament ülésén véget vet azoknak a meséknek, hogy itt az alkotmány megsértéséről, egy államcsínyről van szó. Az elnök ezzel elismerte, hogy a felfüggesztésére tett indítvány alkotmányos" - hangoztatta Victor Ponta.

A miniszterelnök jelezte, csütörtök estére várhatóan rendkívüli kormányülést hív össze, hogy előkészítsék a népszavazást, amelyet az elnök felfüggesztése esetén kell kiírni. Szóvá tette, hogy továbbra is a 2002-es választói névjegyzék van érvényben, amelyben az időközben kivándorolt három millió román vendégmunkás is szerepel.

A névjegyzékben szereplő választópolgárok száma azért fontos, mert a korábbi, jobbközép kormánytöbbség által módosított, jelenleg érvényben lévő referendum-törvény szerint a népszavazás érvényességéhez a névjegyzékben szereplő polgárok felének támogató szavazata szükséges. A román sajtó arra számít, hogy a Ponta-kabinet csütörtökön sürgősségi rendelettel fogja eltörölni a nehezen teljesíthető érvényességi küszöböt, hogy megkönnyítse Basescu leváltását.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lezuhant egy katonai helikopter Romániában, áldozatok

Lezuhant egy katonai helikopter Románia délkeleti részén csütörtökön, az első információk szerint… Tovább olvasom