Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Richard Sulík a szlovák parlament új elnöke

Szlovákia - Richard Sulík a szlovák parlament új elnöke. Megválasztásához második körre is szükség volt, az első fordulóban egyik jelölt sem kapta meg a több mint 50 százalékos többséget.
A titkos szavazás második körében a 150 tagú testületben a jelen lévő 149 honatya közül Sulíkot nyolcvan támogatta, 56-an ellene szavaztak, míg 13-an tartózkodtak. Ellenfele, Miroslav Cíz 62 szavazatot kapott. Az első körben azért nem sikerült Sulík megválasztása, mert néhány honatya rosszul töltötte ki a választási ívet.

A szlovák parlamentben hat párt képviselői foglalnak helyet. A négy koalíciós párt közül a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) 28, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) 22, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd 15, illetve 14 képviselővel rendelkezik. A két ellenzéki párt közül az Irány-Szociáldemokráciának (Smer) 62, a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) kilenc képviselője van.

Sulík a koalíciós SaS elnöke. A házelnöki posztra a kormánykoalíció négy pártja közösen jelölte. Cíz az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) jelöltje volt.

A parlamentnek négy alelnöke lesz - három koalíciós, és egy ellenzéki: Bugár Béla (Híd), Pavol Hrusovsky (KDH), Milan Hort (SDKU), valamint Robert Fico (Smer). Bugárt, Hrusovskyt és Hortot már megválasztották, míg Ficóról csak a következő ülésen szavazhatnak. Fico ugyanis pillanatnyilag még mindig a kormány elnöke, így képviselői mandátuma fel van függesztve.

A parlament hivatalos megalakulása után azonban a kormány várhatóan azonnal benyújtja lemondását, s már pénteken felállhat az új szlovák koalíciós kabinet, élén Iveta Radicová (SDKU) miniszterelnökkel.

A tizenkilenc parlamenti bizottság közül tíznek koalíciós, kilencnek ellenzéki vezetője lesz. A mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság élén Gál Gábor, a Híd képviselője áll majd.

A délelőtt folyamán hivatalosan megalakultak a parlamenti pártok frakciói is. A legnagyobb parlamenti frakció a Smeré, elnöke Pavol Paska, volt házelnök. Az SDKU frakcióvezetője Jozef Mikus, míg az SaS frakciójának élén a pártelnök Richard Sulík áll. A KDH frakcióját Pavol Hrusovsky, a Hídét pedig Solymos László vezeti. A legkisebb frakció a Szlovák Nemzeti Párté, élén Rafael Rafaj áll. Ő az elmúlt időszakban is frakcióvezető volt.

Richard Sulík, a szlovák parlament új elnöke 1968-ban Pozsonyban született. Családja a szocialista időszakban Nyugat-Németországba emigrált. Sulík Münchenben műszaki, majd közgazdasági tanulmányokat folytatott. A rendszerváltás után visszatért Pozsonyba, ahol további egyetemi tanulmányokat folytatott. Mikulás Dzurinda második kormánya idején a pénzügyminiszter befolyásos tanácsadója volt adóügyekben. Alapítója és elnöke a Szabadság és Szolidaritás (SaS) nevű liberális pártnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ellopták a belügyminiszter kocsiját

Ellopták az autólopásokra panaszkodó német belügyminiszter kocsiját. Tovább olvasom