Délmagyar logó

2018. 10. 23. kedd - Gyöngyi 7°C | 15°C Még több cikk.

Ügyvédje csalta el egy gondnokság alá helyezett asszonyt pénzét

Összesen csaknem hárommillió forintot emelt le egy zalai ügyvéd a gondnokságára bízott asszony bankszámlájáról, a pénz elköltését hamis számlákkal próbálta igazolni - tájékoztatta az ügyvéd és társa elleni vádemelésről a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Pirger Csaba a vádiratban foglaltakról elmondta: az ügyvédet 2005-ben rendelte ki a zalalövői gyámhivatal egy asszony zárgondnokának. A férfi 2012-ig látta el az ez idő alatt bíróság által korlátozó gondokság alá is helyezett asszony képviseletét.

A vád szerint az ügyvéd megtévesztette a gyámhivatalt azzal, hogy a gondjaira bízott asszony ingatlanjának karbantartására, szereléseire hivatkozva jelentős összegeket vett fel a nő számlájáról, de csak töredékét költötte el valójában a házra. A jogász alkalmanként százezer forintokat vett fel különböző teendőkre hivatkozva, s a munkák elvégzését az ügyben másodrendű vádlottként szereplő asszony által készített fiktív számlákkal próbálta igazolni.

A gondokság alatt álló asszonyt az évek során 2,7 millió forint kár érte. 

Az ügyvéd ellen a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség folytatólagosan elkövetett csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása, a hamis számlákat kibocsátó társa ellen pedig ugyancsak hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elsüllyedt egy hajó a Földközi tengeren, 90 embert eltűnt

Feltehetően több mint 90 ember eltűnt a Földközi-tengeren, a líbiai partoktól körülbelül negyven kilométerre. Tovább olvasom