Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Utazás a Tejúton és sárkányűzés - Szent Iván éjjele Európában

Európa több népénél is kialakultak szokások Szent Iván éjjelére. A tűzgyújtással sárkányokat űztek, és a termés bőségét akarták elősegíteni.
A különböző népek és kultúrák mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottak az év leghosszabb és legrövidebb napjának. A sötétséggel állandó harcban lévő ember megpróbálta "segíteni" a Napot, hogy az minél tovább beragyogja a Földet, ezért a nyár közepén tüzeket gyújtott.

A fény és a meleg az életet jelentette az embereknek: az aratni való gabonát, a friss gyümölcsöket, a zöld réteket és ragyogó nappalokat, az egészséget, a meleget, a családot és a biztonságot. Valószínűleg a Nap az emberek életében betöltött szerepe miatt alakultak ki a különféle ünnepi tradíciók, mint a tűzgyújtás, jóslás, különféle mágikus szertartások és játékok.

Utazás a Tejúton

A nyári napforduló már a neolitikus idők óta jelentőségteljes nap az emberiség történetében. A kelták, a germánok, a szlávok és az északi népek többsége már a kezdetektől megünnepelte, ahogy ma is. Papjaik, a druidáik, a Föld és az Ég nászának tartották e különös napot, s ennek megfelelően is tisztelegtek előtte.

A korai pogány népek spirituális vezetőinek némelyike hitte, hogy a leghosszabb nap éjjelén révületbe esve képessé válhatnak arra, hogy testüket elhagyva a Tejúton keresztül eljussanak a holtak birodalmába, az alsóvilágba. Ennek a páratlan utazásnak az volt a célja, hogy a holtakkal érintkezve útmutatást és segítséget kérjenek többek között a jövőről, a termésről, a gyermekáldásról, a viszályokról, vagy az istenek megbékítésének módjáról.

Fotó: internet
A fény és a meleg az életet jelentette az embereknek. Fotó: internet

Sárkányűző pogányok

A nyárközépi füstölés eredetét magyarázza egy, a középkorból származó, Európa-szerte ismert elmélettel: a pogányok hitték, hogy a sárkányok nem szerették a meleget, s a kutak és források körül repültek, ahol elhullatjtották a mérgeket. Ezért büdös füsttel akarták elűzni őket.

A pogány szlávok a nyári napforduló ünnepén nagy tüzeket gyújtottak a fás, bokros vízpartokon. Először csak énekeltek, ettek-ittak a tűz körül, külön a nők, külön a férfiak. Éjfél közeledtével feláldoztak egy fehér tyúkot és egy fekete kakast, s vérüket égő olajjal teli tálba csurgatták. Az áldozat után hosszan tartó körtáncba kezdtek, majd amikor a tüzek kialudtak, ledobálták ruháikat és beugráltak a vízbe. Itt azután mindenki azzal töltötte a kedvét, akivel a sötétben összekerült. (Aki látta Tarkovszkij Andrej Rubljov című filmjét, bizonyára emlékszik erre a jelenetre).

Tarkovszkij: Andrej Rubljov. Részlet a filmből. Forrás: YouTube

Egy XVI. századi krónikából megtudhatjuk, hogy Németország szinte minden településén örömtüzeket gyújtottak június 24-e előestéjén. A környék apraja-nagyja összegyűlt egy-egy ilyen tűz körül, ahol énekkel és körtánccal múlatták az időt. Az emberek üröm- és verbénafüzéreket aggattak magukra, a tüzet pedig a kezükben tartott szarkalábcsokron keresztül nézték, abban a hitben, hogy ez megőrzi szemük épségét az elkövetkezendő egy évben. Hajnaltájt az ürmöt és a verbénát bedobálták a tűzbe, a következő szavak kíséretében: "Hagyjon el minden balszerencsém és égjen el ezekkel."

Guruló tűzkerék Lotharingiában

Lotharingiában nagy halom szalmát gyűjtöttek össze egy domb tetején. Ezt követően hatalmas fakereket építettek, majd teljesen beburkolták a szalmával. A kereket úgy tették némileg irányíthatóvá, hogy egy hosszú, mindkét oldalon messzire kiálló tengelyrudat illesztettek bele. Éjfél felé lángra lobbantották a kereket, és örömujjongásokkal kísérve elindították lefelé a lejtőn. A mellette futó legényeknek az volt a feladatuk, hogy a tüzes monstrumot egy közeli folyóba tereljék. Ha ez sikerült, a környék lakói bőséges szüretre számíthattak abban az évben. (A lejtőn leguruló tüzes kerék a Napot jelképezi, amely a nyári napforduló után életének hanyatló periódusába lép.)

Guruló tűzkerék. Fotó? internet
Guruló tűzkerék. Fotó: internet

A XIX. század végéig szinte nem volt olyan falu Európában, ahol ne lángoltak volna fel a nyárközépi tüzek. Németország egyes vidékein a gyerekek házról-házra járva gyűjtötték össze a tüzelőt a Szent Iván-éji örömtűzhöz. Azt gondolták, hogy aki nem járul hozzá a közös tűzhöz, annak a vetésén nem lesz áldás, különösen a kendere marad csökött.

Számos helyen úgy hitték, hogy aki átugorja a tüzet, azt nem gyötri majd a hátfájás aratáskor. Bajorország egyes vidékein az öregek az örörmtűzből származó botokat dugdosták a földbe, abban a reményben, hogy ez magasabbra növeszti majd a lent. Ez a szokás minden bizonnyal összefügg azzal a hagyománnyal, hogy a nyárközépi tűz lángjainak magassága meghatározza a len és a kender magasságát. Sok helyen a tűz átugrálásával ugyancsak a növények növekedését próbálták meg serkenteni. Baden környékén úgy vélték, hogy azoknak a fiataloknak a szülei fogják a legbővebb termést betakarítani, akik a legmagasabbra ugrottak a Szent János-napi tűz fölött.

A Korpiklaani (magyarul Erdei törzs) egy finn folk metal együttes. A Szentivánéji álom őket is megihlette. Forrás: YouTube

Megnyílnak a hegyek

Svédországban a nyárközépi máglyákat általában a keresztutakon lobbantották lángra. A tűz táplálásához kilencféle fára volt szükség. A falusiak egy bizonyos fajta mérges gombát dobáltak a lángok közé, hogy megtörjék a manók és más természetfeletti lények hatalmát, amelyek a néphit szerint ezen az éjszakán a legaktívabbak. A régi svédek ugyanis azt tartották, hogy a nyári napforduló éjszakáján megnyílnak a hegyek, és a föld mélyének lakói elözönlik a fenti világot.

Csehországban a szerelmesek koszorúkat dobáltak át egymásnak a nyárközépi tűz fölött. Amikor a lángok lelohadtak, minden pár kezet fogott, és háromszor átugrott a tűzön. A hagyomány szerint akik ezt megtették, hamarosan összeházasodtak, ráadásul egy évre védettséget szereztek a lázzal járó betegségekkel szemben. A megpörkölt koszorúkat hazavitték; egy részével megfüstölték a házat és az istállót, hogy biztosítsák az emberek és az állatok egészségét, a többit pedig egy éven át megőrizték. Vihar idején egy keveset mindig elégettek belőle a tűzhelyen, és közben imádkoztak, hogy a vihar ne tegyen kárt a házban és a termésben.

Szentivánéji álom komolyzenében. Forrás: YouTuobe

Európa sok más vidékéhez hasonlóan Csehországban is sokáig eleven volt a kátránnyal bekent kerék magaslatokról való legurításának szokása. Ezenkívül a fiúk összegyűjtötték az elnyűtt seprűket, majd szurokba mártották és meggyújtották őket. A lángoló seprűket azután a levegőbe dobálták, vagy körbefutották velük a szántóföldeket. A seprűk csonkjait a veteményeskertek földjébe dugdosták, hogy megóvják a növényeket a bogaraktól és a férgektől.

A nyárközépi tűz különféle maradványait Európa szerte kitűnő amulettnek tartották. A hamuját a földekre szórták, hogy távol tarsa a kártevőket; a félig elégett nagyobb faágakat az eresz alá vagy a tetőszerkezethez erősítették, hogy megoltalmazza a házat a villámcsapástól és a tűzvésztől; az elszenesedett kisebb gallyakat pedig előszeretettel alkalmazták az emberek és az állatok ellen irányuló rontás elhárítására.

Az állatok rontástól való megóvásának egy másik elterjedt módja az volt, hogy a nyájat vagy a csordát keresztülhajtották a kialvófélben lévő tűzön vagy a kialudt tűz hamuján. Litvániában másnap reggel azok a legények, akik a Szent Iván-éji tüzet táplálták, nagy mennyiségű tejet és tejterméket kaptak a tehenes gazdáktól, hálából, amiért újabb egy évre sikerült megakadályozni a fekete boszorkányokat a tej elrablásában. Szintén általános volt a nyárközépi tűzben megégett gyümölcsök gyógyító erejébe vetett hit.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közepes erejű földrengés volt Kanada keleti részében

Kanada - A térségben ritkának számító, közepes erejű földrengés volt szerdán a déli órákban Kanada… Tovább olvasom