Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

10 millióért sem kell a gencsháti kastély

Makó - 10 millió forintért ajánlotta fel Makó önkormányzatának a gencsháti Návay-kastélyt tulajdonosa – hiába. A pusztuló épületegyüttesre százmilliókat kellene rákölteni ahhoz, hogy használható legyen. Az értékes, védett fákkal teli uradalmi portához közel épül az M43-as.
Megírtuk: majdnem 5 millió forintot ér Makón a Juhász Gyula fájaként számon tartott 200 éves tölgy. Ilyen fákból azonban egész ligetre való áll a várostól légvonalban mintegy 15 kilométerre, Gencsháton, a Návay-kastély mellett. A területet tulajdonosa, a Mihály Zoltán egykori parlamenti képviselő által vezetett Makói Fesztivál Alapítvány tavaly év végén felkínálta Makónak 10 millió forintért vagy egy ilyen értékű csereingatlanért.

A kastély kálváriájáról az elmúlt években többször írtunk. Például azt, hogy bár a kiskastélyként is emlegetett egykori gazdatiszti lakást évekkel ezelőtt felújították, az 1860-ban épült nagy kastély és az istálló évről évre pusztult. Már nemcsak a tetőzete lyukas több helyen, de az oszlopai is dőlésnek indultak, ősszel pedig a homlokzata szakadt le. Az ingatlanegyüttes különben a közelmúltig a Cecília Alapítványé volt, amely egy évvel 1992-es alapítása után vásárolta meg a Gorzsai Állami Gazdaságtól, azzal a céllal, hogy táborozásra, sportolásra, továbbképzésre alkalmas centrumot hozzon itt létre. Pénz híján azonban ebből csak annyi valósult meg, hogy a gazdatiszti lakban olykor madármegfigyelők, természetjárók, cserkészek táboroztak.

A Návay uraságok hajléka továbbra is vár a befektetőre – míg össze nem roskad. Fotó: Frank Yvette
A Návay uraságok hajléka továbbra is vár a befektetőre – míg össze nem roskad. Fotó: Frank Yvette

Mostanra az elszomorító állapotok miatt lassanként ők is elmaradtak. A Cecília Alapítvány tavaly megszűnt, így az egyik tulajdonos, Mihály Zoltán Makói Fesztivál Alapítványához került a vagyon.

Mihály Zoltán azt mondja: a kastélyra ugyan rá kellene költeni vagy 500 milliót, ám úgy gondolja, egy önkormányzat ennek pályázati forrását könnyebben találhatná meg, mint ő, és az önerőt is biztosabban teremthetné elő. Mihály szerint a 3 hektáros, nagy értékű védett fákat is magában foglaló parkban álló épületegyüttes értéke a felújítást követően másfél milliárdra nőhetne, és alkalmas volna a legkülönfélébb turisztikai célokra. Most néhány száz méterre épül tőle az M43-as.

A makói önkormányzat köszönte szépen az ajánlatot, de nem él vele. A képviselők egyhangúlag, huszonkét igen szavazattal döntöttek úgy, hogy nem veszik meg 10 millióért a kastélyt és a parkot. „Elég nekünk a magunk baja" – mondta Buzás Péter polgármester az ülésen, és ezt a többiek is így gondolhatták, mert nem volt egyéb vélemény. A romos épületegyüttes ugyanis ideiglenes műemléki védettséget élvez, ami azt is jelenti, hogy tulajdonosát előbb-utóbb felújításra kötelezi az állam.

Olvasóink írták

  • 10. kisztitkar 2009. március 27. 14:57
    „Én látok benne fantáziát,egyik részéböl városháza lehetne ,a másikból kupi,az istálót át alakítanánk kocsmának a segélyeket itt lehetne el inni ,el gépezni és már vissza is forogna a költségvetésbe a pénz nem vinnék szana szét!Szerintem tuti őklet,Mihály Zolibá ez nem magának szolt nehogy magára vegye a két millás ajánlatom még él!”
  • 9. mackósajt 2009. március 27. 10:34
    „Hát lehet, hogy turisztikai szempontból többre menne vele a város, mint a lombkorona sétánnyal!
    A magam részéről nagyon sajnálom, hogy ez az egykoron szebbnapokat megélt műemlék épület idejutott!”
  • 8. SzentGellért 2009. március 26. 11:47
    „Kisztitkárnak! Tegyél utánna egy 0 és a Tiéd.
    Sajnos az alapítványnak a pályázatokhoz nincs meg a saját erő része. Hitel kamatát meg nem lehez pályázati pénzből finanszírozni.”
  • 7. kisztitkar 2009. március 25. 16:27
    „Zolibátyám én két millióért át veszem magátol szerintem még így is meg érné pályázati pénzt meg majd szerzek rá magamnak!”
  • 6. SzentGellért 2009. március 24. 16:34
    „Sziszka1-nek. Megnyugtatlak jól megy a Szent Gellért Borház, ne izgulj miatta. A kastélyt nem a Fidesz adta mert akkor még kismiskának hivták. S nem is adta senki, mert ki lett fizetve Gorzsának.
    Köszönöm a jóindulatot, de félet, hogy a SI faktor előbb vagy útóbb infartust fog okozni nálad.
    Mihály Zoltán”
  • 5. sziszka1 2009. március 23. 15:14
    „Kell a pénz Mihály Zolinak, mert nem megy a Szent Gellért borház!
    Persze mikor a Fidesz nekiadta ingyen a kastélyt, nem tiltakozott! Most már igya meg a levét”
  • 4. xxx666 2009. március 22. 17:46
    „És mért nem pályázik rá a tulaj,hátha adnának a komcsik egy kis pénzt rá esetleg Lampert Mónikát nem érdekelné állítólag a Makói volt ideg osztályra nagyon fájt a foga nem tudom mi igaz ebből Pesti politikusoktól halottam!”
  • 3. SzentGellért 2009. március 22. 11:55
    „Azt javasoltam az Önkormányzatnak, hogy alakitsanak ki Gencsháton egy Szentendreihez hasonló Skanzent. Börcsök Attila gyűjteményét el lehett volna itt helyezni. Az üszőtelep már csak 2012-ig lessz ott. De öshonos magyar állatfajtákat is be lehetne ez melett itt mutatni. Az összes személyzet agy állatgondozó-udvaros és egy pénztáros-takaritó kellene. Ez is természetvédelmi terület mint a Maros part hizsen 17 db 150 éve tölgyfa található a parkban, lombkorona sétány helyett ezt is fel lehettett volna 150 millióból annyira újjítani, hogy ezt a célt teljesíteni tudja.
    Konferencia turizmusnak javasolni ezt az objektumot csak az teheti aki teljesen diletáns ebben a kérdésben. A Korona sem működik igazán mint konferencia központ. Mintha olyan sok konferencia lenne ebbe a városba.
    De az biztos, hogy a fürdő, pláne ha szerényebben készül el mint ahogy tervezve volt csekély vonzerőt fog képezni ahhoz, hogy rentábilissá váljon.
    Az alapítvány nem bír vele. Ezt már régen be keltt volna látni. De nyilvánvaló, hogy első aki tehetne az épített örökség megóvása érdekében valamit az Makó városa. De nem kell neki, sajnálom de mást nem tudok tenni. Mindezért Gencshát továbbra is eladó vagy elcserélendő ehgy olyan objektumra amivel az alapítvány birni tud.”
  • 2. KamuNeni 2009. március 21. 09:57
    „Szerintem sose fog elkelni mint epulet mert ki lenne az a hulye aki megveszi es utanna fizeti a sok buntetest mert nem tart egy vedett epuletet jo es biztonsagos allapotban. Ez az epulet egyebkent jellemzi a magyar gazdasagot. Ahogy ez romlik naprol napra, honaprol honapra, epp ugy romlik a magyar gazdasag is. Jo porta es epulet lenne par millioert, de nincs semmi kozbiztonsag garantalva mako es kornyeken. Tul sok a portyazo, sok a szegeny, sok munkanelkuli. Fegyveres orok nelkul egy csalad se venne meg csaladi portanak tehat maradna valamifele alapitvany akinek viszont megint semmi penze egy ilyen kilatastalan epuletnek a fent tarttasara. A kornyeken semmi munka, semmi turizmus. Az autopalya megepitesevel az a par kulfoldi aki most epp megall ott az is elfog tunni. A furdo egy jovotlen alom, mert az a par roman aki odafog jarni nem tudja fent tartani. Mivel Makon nincs semmi infrastructura ami vonzana a latogatot igy a furdo is egy csomo penzkidobas ha vele egyutt nem epitik ki a vendegek szorakoztatasara szolgalo ipart. Ami azt jelenti hogy a cegeket hagyni kell hogy hogy tudjanak terror nelkul mukodni. Tudjanak penzt csinalni es azaltal munkahelyeket a lakossagnak hogy a szorakozoipart fel lehesen epiteni. A navai kastely nem vonzana kettonel tobb latogatot evente, mert semmi mas mint egy epulet ami kint van a puszta kozepen. Nyugaton ezrevel lathatok ehhez hasonlok. Tehat amig az orszagban egy business nem tud nyugodtan mukodni es megelni addig Makon nem lessz semmi. Ha az a naci APEH es a tobbiek megszunnek, es megszunnek terrorizalni a businesseket es a nepet hogy azok penzt tudjanak csinalni, ha a sok eszetlen bunteteseket megszuntetik vagy legalabb is realis szintre nem hozzak, ha nem az EGO hanem a koz erdeke fogja majd vezerelni a "megvalasztott" vezetoket, addig a navai kastelynak semmi ertelme. Le kell buldozerelni mert kozveszelyes es ha egy csavargo netan netan oda menne megszallni es ra esik egy tegla remelem a rokonai ezer milliokra perelik a helyi kormanyzatokat akikhez tartozik a terulet, mert engedtek egy ilyen epuletet allni.”
  • 1. Indian 2009. március 20. 18:05
    „Én meg azt mondom,hogy ha fürdővárossá akarunk válni,pláne turisztikai centrummá ,akkor talán látványosságnak nem lenne ám utolsó!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hosszú percekig várunk a makói zebráknál

Makó - Hiába van a KRESZ szerint elsőbbsége a gyalogosnak, tesztünk szerint hosszú percekig kell álldogálni a 43-as főút makói szakaszán, mire átjutunk a zebrán. Tovább olvasom