Munkatársunktól - 2010.07.22. 09:15
A világszerte nagy sikerrel bemutatott darab rendező-koreográfusa az apátfalvi születésű, 37 éves Vári Bertalan. A Harangozó-díjas előadóművész helyben ismerkedett meg a néptánccal a kilencvenes években, majd a Honvéd Együttesnek is tagja volt, mielőtt 2008 nyarán létrejött volna a Presidance, amely a magyar népzenét és -táncot újszerűen dolgozza fel, oly módon, hogy a produkció ne csak a magyar közönségnek tetsszen.
– Berti ugyan már nem itthon él, de kötődik Apátfalvához, és jó néhány helybeli eljár a fellépéseire. Most sikerült úgy szervezni, hogy a világhírű előadás ide is eljusson – mondta Varga Péter polgármester lapunknak.
– Elég korán, 14 éves koromban elszakadtam a falutól, de mindig szívesen megyek haza – felelte kérdésünkre Vári Bertalan. – Abban a teremben, azon a színpadon lépünk föl, ahol megismerkedtem a néptánccal, ez nagyon jó, és egyben szívszorító érzés. Remélem, tetszeni fog a produkciónk a közönségnek.
A társulatnak nemrég tagja lett Csikó Szabolcs is, aki a Csillag születikben tűnt fel.