Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Lebuktak a telefonkönyvet ígérő szélhámosok

40 millió forintot csalt ki közel 1000 vállalkozástól egy telefonkönyvben való megjelenés ígéretével egy társaság. Tagjai most kerültek rendőrkézre. Csongrád megyében is próbálkoztak. Kiss Gábor makói vállalkozó hívta fel a figyelmünket az ügyre tavaly nyáron – nem érti, hogy dőltek be ilyen sokan a szélhámosságnak.
Csalásra gyanakodott, ezért kereste meg szerkesztőségünket Kiss Gábor tavaly. Kapott egy levelet, amely szerint 23 ezer 500 forintot kellene fizetnie, hogy benne lehessen a telefonkönyvben. Nem fizetett: a feladó Tbf Kft. nevét és székhelyének címét másként írták a céges pecséten, illetve a levél fejlécén, az ügyvezető igazgató aláírása helyén csak egy gyermeteg kézjegy volt látható, ráadásul a kiadó honlapját törölték. A társaságot mi is próbáltuk elérni telefonon és e-mailben – sikertelenül. Megtudtuk viszont, hogy az ügyben több feljelentés született, a közkézen forgó telefonkönyvek igazi kiadója pedig jogi lépéseket tett a levelet küldő cég ellen.

Most kiderült, hogy a makói cégvezető megérzése helyes volt, a rendőrség ugyanis megtalálta a szélhámosokat. Közülük ketten előzetes letartóztatásban vannak, egyikük pedig házi őrizetben – a soha meg nem jelent telefonkönyv előfizetési díjára negyvenmillió forinthoz jutottak csaknem ezer cégtulajdonostól. Az ügyben egy velencei férfi bejelentése alapján tavaly tavasszal kezdett nyomozni a Gárdonyi Rendőrkapitányság csalás miatt. Az eljárás során derült ki, hogy egymással párhuzamosan több bejegyzett kft. is hasonló módon csalt ki különböző összegeket a megkárosítottaktól, valamint hogy az elkövetett csalásokban közreműködők egy családhoz tartoznak.

Mivel a becsapottak közül eddig nem mindenki tett feljelentést, a rendőrség várja azok jelentkezését, akiket hasonlóképp megkárosítottak. Kiss Gábor nem fordult a hatóságokhoz, mert nem érte kár. Most, az ügy végkifejletéről értesülve azon döbbent meg, hogy milyen sokan dőltek be szerinte a cégnek.

Olvasóink írták

  • 2. szandokán 2012. március 08. 10:11
    „kb egy hetes hir.”
  • 1. nyomdasz63 2012. március 08. 08:52
    „A "Tékozló Homár"-on is régóta fent vannak.

    http://homar.blog.hu/tags/k%C3%A9retlen_telefonk%C3%B6nyv
    http://homar.blog.hu/2012/03/06/lekapcsoltak_a_magyartelefonykonyves_csalokat”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autó elé hajtott egy biciklis Makón

A baleset a város belterületén, a Vásárhelyi úton történt szerda délután. A 47 éves nő életveszélyes sérüléseket szenvedett. Tovább olvasom