Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Lomtároló lett az egykori Vörös Csillag

Makó - Pókhálós a bejárati ajtó, szakadt vezetékek lógnak a falból, a kerítés mögött gaztenger - gazdátlanak tűnik a makói mozi. Öt éve nem vetítenek filmet hagymavárosban a József Attila utcai, egykor Páger Antal nevét viselő filmszínházban. Az épület most az önkormányzat tulajdona, körülötte minden megújult.
Falevél, rengeteg kosz, műanyag zacskók - ezt látja az, aki bekukucskál az egykori makói mozi épületének üvegajtaján. Az épület kívülről sem nyújt szívderítő látványt. A kerítés mögött gaz burjánzik, az udvar utca felöli része úgy néz ki, mint egy lomtároló. Az udvar dísze az a félig meddig összeaprított pad, ami egykoron az épület előtt állt.

Lomtároló lett az egykori Vörös Csillag - GALÉRIA

Nosztalgiázzon!

Milyen volt a makói mozi? Ossza meg velünk élményeit, küldje el fotóit az egykori moziról!

Pedig a Vörös Csillag majd később Páger Antal nevű filmszínház szebb időket is megélt. Sok makói őriz kedves emléket a piros szőnyeges, 250 fős helyiségről, amelynek előterében frissen pattogtatott kukorica szaga fogadta a szűk pénztár előtt. A vetítőhelyiség ajtaja előtt sokszor állt hosszú sor, míg a film kezdete előtt néhány perccel ki nem nyíltak a hatalmas barna ajtók.

Ha az aznapi második vetítésre érkezett az ember, sokszor furcsa táncot járt a már távozókkal a terem bejárata előtt, mert aki benn volt az minél előbb ki akart jutni, aki kinn pedig igyekezett befelé. Zseblámpával leellenőrizték a jegyet, ha kellett útbaigazítottak. Néha, amikor nem volt tele a nézőtér, sötétedés után szabadon válogathattak a helyek között. A fapados ülőhelyeken még háromdimenziós filmet is nézhettek a mozi kedvelők. Öt évvel ezelőtt zárt be, egy évvel később a térség utolsó mozija a pitvarosi is lehúzta a rolót.

Lomtároló lett az egykori Vörös Csillag - GALÉRIA

A makói mozit egykoron a helyi ipartestület működtette, bezárása előtt évi kétmillió forintos hiányt termelt, ezután döntöttek úgy, hogy nem működtetik tovább. Tudomásunk szerint a romos mozi jelenleg a helyi önkormányzat tulajdonában áll.

A mozi József Attila utcában áll, itt számos beruházás zajlott az elmúlt időszakban. Megújult az útburkolat és az egész utcakép. A fürdőtől 200 méterre mégis szomorú kép fogadja a járdán sétálókat. Úgy tudjuk pályázati úton próbáltak pénzt szerezni a felújítására, de eddig nem sikerült forrást találni rá.

Olvasóink írták

  • 16. 3évesférfi 2012. június 02. 10:21
    „Mekkora sarkalatos probléma lett a gördeszkázás újabban...
    A mozi az utolsó pár évében nyomorúságos körülmények között működött, és ezalatt azt értem, hogy egyszerűen nem volt közönség. Olyan alkalom is előfordult, amikor ketten vettek jegyet egy előadásra, sőt, olyan is, amikor senki. Sokáig vergődött így az intézmény, mielőtt bezárt volna. Azóta sok év eltelt, még többen elmenekültek az országból, odavannak a fiatalok, a filmnézési szokások is radikálisan megváltoztak, ráadásul sokkal szegényebbek is vagyunk. Nagyon nagy kár érte, nagyon sajnálom, az egész szituáció végtelenül szomorú.”
  • 15. Egyolvasó 2012. június 02. 06:25
    „Le kell bontani, helyén pedig ki lehetne alakítani a fiataloknak egy görkorcsolyázásra, gördeszkázásra, BMX-kerékpározásra alkalmas extrémsport- pályát ahol büntetlenül gyakorolhatnának és lehet, hogy nagyobb sikere lenne mint a mozinak.”
  • 14. makoilakos86 2012. május 31. 19:01
    „ahogy írta pár előttem szóló lakos, szerintem is pár turista tuti bemenni a moziba a fürdő , előtt vagy után! Felkapott hely lehetne megint, köszönhetően a sok Makón megforduló turistának! Valóban egy mozi azért elférne ebben a városban !”
  • 13. hajosinas 2012. május 31. 13:09
    „Kedves Zsuzsanna !
    Egy hasonló cikk tárgya lehetne a Lonovics sugárúton lévő /legutoljára / volt pszichiátriai korházrészleg is melynek környezetét már birtokba vette a természet, az épületet pedig az enyészet.”
  • 12. makovaros 2012. május 31. 06:59
    „11. De kinek kellene már? Mellesleg ha talán összejönne egy 3D-s vetítő, azt az élményt nem tudják otthon torrentről elérni :D Akkor mennének moziba. De az sem jó hogy egy mostani ilyen nagy városban nincs mozi.”
  • 11. KamuNeni 2012. május 30. 23:32
    „Minek ujjitanak fel? Kidobott penz. El kell adni es kesz. Aki megveszi vagy lebontja vagy csinal vele valamit. Minek az adofizetok penzet ilyen hulyesegre kidobni? Mint a cikk mondja mig mukodott addig is ke milliot vesztett evente. Most mi altozna?? Evi tiz milliot vesztene? valoszinu. Adjatok el es kesz.”
  • 10. Francois 2012. május 30. 19:50
    „Mivel lassan a fiatalság elvonul a városból, ideális lenne egy nyugdíjas klubnak, innen szépen átmennének az ürességtől kongó fürdőbe és lehetne pancsizni! Esetleg eltudnám képzelni városházának, kevesebb dolgozóval, a jelenlegit meg eladnánk bontásra és beültetnénk virággal és szökőkutakkal a helyét!”
  • 9. makovaros 2012. május 30. 15:56
    „Kár hogy nem tudod a Délmagyar bejutni az épületbe kíváncsi vagyok hogy nézhet ki belülről ennyi év után”
  • 8. makovaros 2012. május 30. 15:52
    „Szomorú hogy nincs Makón mozi, Egyáltalán nem mindegy hogy 1000 ért megnézek Makón egy filmet vagy 3000 ft-ért szegeden mert ugye Busz jegy meg minden. Szerintem évente ráköltöttek volna 100 000 ft-ot fejlesztésre nem itt jutott volna ide. Régen kettő mozink is volt ma meg semmi. Szerintem minden városba kellene egy mozi. Ezért az egyért kicsit haragszom a városvezetésre, hogy nem sikerült megoldani. Mikor ott a hagymaház szerintem legolcsóbban ott jönne ki- Épület rendben van, Fűteni ígyis úgyis kell ott kéne folyamatosan, Vagy galamb iskola AV termibe ahol vászon is van. Legalább addig amíg nem sikerül pályázatot találni rá.”
  • 7. 80sFan 2012. május 30. 13:45
    „Gyerekként mikor végigmentünk a folyosón a pénztárig, az egy izgalmas, misztikus érzés volt. Sok kellemes emlék fűződik a Mozihoz.
    Manapság a tizenéves korosztály által dohányzónak használt hely lett a valaha szebb napokat látott bejárat.”
  • 6. dmonlájn 2012. május 30. 12:07
    „Tisztelt Major Zsuzsanna,

    azt is jó lett volna megemlíteni, hogy az udvar az inkább a "népkonyha" előtt van (itt főzték és innen vitték az ebédet, mielőtt elkészült a Keri ebédlője és konyhája a kollégiumban).
    Egyébként amikor volt mozi,akkor is sokan Szegere jártak, mert itt jó 2 hónapos késéssel adták le a "legújabb" filmeket, erre pedig nem vevő az újdonságra szomjazó nép! Amúgy sajnos moziba is egyre kevesebben járnak hála a torrentezésnek :(
    Így esélytelen a mozi jövője!”
  • 5. Francois 2012. május 30. 11:29
    „Én nyilvános házban gondolkodok, ha valaki meg írná mennyi lenne az iparűzési adóm nyitnám is!”
  • 4. Pierre_Quatre 2012. május 30. 10:49
    „Ki kéne egyenesíteni a talaj lejtését, kicsit helyrepofozni, és végre lehetne normális, saját próbaterme a Maros táncosainak...”
  • 3. Horthyszobor 2012. május 30. 10:29
    „Jó lenne a hitgyűlinek...”
  • 2. Francois 2012. május 30. 10:25
    „Fel kellene újítani, a fürdőbe látogató napi 1300-emberből 300-nak biztos lenne rá igénye! :P :D És már telt házas is lenne!”
  • 1. Szerintem28 2012. május 30. 09:44
    „Elég szomorú,pedig biztosan volna rá igénye az embereknek,így kénytelenek vagyunk bemenni szegedre ha magunk és a gyermekeink szórakoztatására vágyunk.Pedig az elég drága mulatság és azt nem mindenki engedheti meg magának.Szánalmas ez a makó szórakoztatás szempontból....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öntözni pedig kell!

Bár most nincs csapadékhiány, az elmúlt év szélsőséges időjárása miatt sem lehet kiszámítani, milyen lesz a nyár. Tovább olvasom