Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Maroslele három napon át ünnepelt - galériával

Maroslele - Péntektől vasárnapig tartott a 20. falunapok programsorozata a hétvégén Maroslelén. Az, hogy immár a huszadikat rendezték meg, a polgármester, Martonosi György szerint megyei kuriózum.
A programok közül említést érdemel a faluház sportcsarnokában rendezett fokhagyma-kiállítás és vásár, amelyen 18 egyéni gazdálkodó és 6 cég mutatta be terményeit, portékáit, a Lord zenekar fergeteges hangulatú koncertje, amelynek kedvéért megtelt a község főtere és a gazdatalálkozó, ahol 38 csapat főzött bográcsban, összesen pedig 900-an vettek részt rajta.

Három napon át ünnepelt Maroslele. A szerző felvétele (galéria)

Maradandó értékekkel is gyarapodott a falu: felavatták a sportpálya új öltözőjét, a templom előtti parkolót és az új rendezvénysátrakat – mindhármat sikeres pályázatoknak köszönhetően kapta a falu. A Marosleléért címmel ezúttal Zsámboki Erikát, a helyi könyvtár vezetőjét tüntették ki.

Olvasóink írták

  • 3. Fradista88 2011. szeptember 21. 17:22
    „Én is csak gratulálni tudok a szervezéshez. Mind a három nap a faluról a faluért és a falunak szólt. Lassan már csak Maroslelén lesz valamire való rock koncert. Minden évben ott voltam és óriási élmény volt. Makó jeles polgija tanulhatna Gyuritól,aki végig az emberek között volt! A por nép közt Petikém.”
  • 2. Fokis 2011. szeptember 20. 20:43
    „A nagy reklámkampánynak köszönhetően felkeltette érdeklődésemet a faluház sportcsarnokában rendezett fokhagyma-kiállítás és vásár. Szerettem volna több fokhagymatermelővel felvenni a kapcsolatot tapasztalatcsere céljából. Na meg nem titkolt szándékkal fokhagymát is szerettem volna venni több 10 kg-ot. Keserű szájízzel kellett távozni a kiállításról. Ugyanis a meghirdetett szombati 12 órai nyitás helyett még félórai várakozás után sem nyitották ki a kiállítás kapuját. Mivel időre kellet haza menni Apátfalvára, nem láttuk értelmét a további várakozásnak a feleségemmel. Valószínű ez volt az első és egyben utolsó Maroslelei falunapunk. További jó szervezést kívánunk az elkövetkezőkben.”
  • 1. 1makói 2011. szeptember 19. 21:08
    „Gratulálok a polgármesternek! Ügyesen teszi a dolgát!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább várnak a Maros-hídra

Még négy hónapig lehet arra az uniós alapra pályázni, amely 1,6 milliárd forinttal támogathatná a magyarcsanádi Szent Gellért híd felépítését. Tovább olvasom