Illyés Szabolcs - 2008.03.13. 04:00
Új igazgató vezeti a Makói Kommunális és Közbeszerzési Kht.-t. Az előző vezető, Bende Sándor mandátuma lejárt, és nem pályázott újra a posztra. Utódja a város alkalmazásában hat éven át dolgozó Nagy Nándor lett, aki a város működésének több területét is lefedő cégen belül több változtatást is tervez.
– Jelentős fejlesztési lehetőség rejlik a makói központi konyhában, hiszen működésének kihasználtsága jelenleg alig több mint 70 százalékos. Részt fogunk venni a kistérséget érintő összes közbeszerzési pályázaton, amit közétkeztetés tárgyában írnak ki, hiányossággal egyedül a szállítás területén kell számolnunk, de fejleszteni ezen a téren is tudunk – sorolta az új igazgató, aki hozzátette: a fűtési költségek csökkentését a termálprogram idei bevezetésétől remélhetik.
– Számos kritika, megjegyzés éri a város és az egész kistérség gyepmesteri telepét. Pályázati forrásokból szeretnénk rendezni a munkakörülményeket, bár a korábbi észrevételeket megcáfolandó: a telepen dolgozóknak biztosítva van a folyóvíz – summázta Nagy Nándor.
Maguknak is gallyazhatnak
Az áramszolgáltató által előírt védőtávolságon belül mindenki maga végezheti el a saját háza előtti fák gallyazását. Amennyiben sürgősnek tűnik, nem kell megvárni a kht. szakembereit – mondta Nagy Nándor igazgató. Ezzel meggyorsíthatják a munkát, amit egyébként a Démász megbízásából a kommunális kht. végez Makón.