Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Sziki Vigadó: nosztalgia új köntösben

A gyönyörűen felújított Sziki Vigadó ideális helyszíne a családi, céges rendezvényeknek, ballagásoknak, lakodalmaknak. Az igényes, exkluzív, zöldövezeti, kertvárosi környezet olyan lehetőségeket nyújt, amelyeket a városban nem lehet megtalálni.
– A hetvenes években egy remek zenés kis hely volt a Sziki Vigadó. Amikor a Szikin készültem a vizsgáimra, néha átszaladtam a haverokkal meginni egy sört – mesélte a szegedi Szabó László, aki négy évtizede dolgozik a vendéglátásban.


A közismert vendéglátós május 10-étől a Sziksósfürdő Strand és Kemping mellett lévő Sziki Vigadóba is várja a vendégeket. – Nekem a klasszikus vendéglátás a profilom, itt is azt próbálom megvalósítani. Május 10-étől minden vasárnap svédasztalos ebéddel készülünk. Kétezer forintért tizenötféle klasszikus étel – csülök, borjúláb, birkapörkölt, hal- és vadételek –, a magyar konyha remekei közül válogathatnak a vendégek.


A négy év alatti gyerekek ingyen, a 4 és 10 év közöttiek pedig fél áron étkezhetnek – mondta a megújult Sziki Vigadó tulajdonosa.
A gyönyörűen felújított vigadó teraszán beszélgettünk, ahol nemcsak jóllakni lehet, hanem pihenni is. A csöndes környezetben csak a madárcsicsergést lehet hallani.

Az érkezőket tágas, felújított parkoló fogadja. Amint belépünk, a három kis tó tárul a szemünk elé. A vízben aranyhalak is, koi pontyok élvezik a tavaszi nap első sugarait. A kertben hamarosan egy feldíszített lovas kocsi is helyet kap, ahol az ifjú pár fényképezkedhet.


A Sziki Vigadó ideális helyszíne családi, céges rendezvényeknek, ballagásoknak, lakodalmaknak. Az igényes, exkluzív, zöldövezeti, kertvárosi környezet olyan lehetőségeket nyújt, amiket a városban nem lehet megtalálni.


A Sziki Vigadóban az esküvők teljes körű szervezését a Protocoll Party Service biztosítja. A helyszínen lehetőség van templomi és polgári esküvő megtartására. – A régi Sziki Vigadó nosztalgikus hangulatát szeretnénk felidézni, új köntösbe csomagolva – fogalmazott a tulajdonos, Szabó László.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Építkezne? Felújítana? Hőszigetelne?

Látogasson meg bennünket - kávéval és ingyenes szaktanácsadással várjuk! Tovább olvasom