Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Elődöntőben a magyar U20-as válogatott

Óriási csatában jutott tovább a magyar csapat az olaszok ellen. Magyar válogatottól ilyen játékot régen nem láttunk.
Hamar előnybe kerültünk az elődöntőért folytatott csatában, már az első percben 11-est rúghatott Koman Vladimir. Az előnyt a 82. percig őrizte a csapat, amely a mérkőzés első felében jobban futballozott az olasz válogatottnál, de a meccs vége előtt mindössze nyolc perccel, az addigra már csupán 10 emberrel játszó olaszok egyenlíteni tudtak. A gólt Antonio Mazzotta lőtte.

A 90. perc előtt Francesco Bini és egy Szekeres Adrián is piros lapot kapott, így erősen megfogyatkozva kezdték a hosszabbítást a csapatok.

Albertazzi és Németh küzd a labdáért - Fotó: Getty Images
Albertazzi és Németh küzd a labdáért - Fotó: Getty Images

A magyarok fáradtan, de harcosan játszottak a ráadásban is, és ez a harcos hozzáállás a hosszabbítás második felében góllá érett. Koman Vladimir urgatta ki mesterien Németh Krisztiánt, akinek nem remegett meg a lába az olasz kapu előtt. Nem örülhettünk azonban túl sokáig az előnynek, mert a vezetés megszerzése után egy perccel Giacomo Bonaventura ismét egyenlővé tette az állást.

Megszerezzük a vezetést

A mérkőzésen Michelangelo Albertazzi volt a harmadik olasz, akit a bíró leküldött a pályáról a 116. percben. A kiállítás után magyar rohamok következtek, Koman és Németh pedig szinte lemásolta a korábbi akciót, és a vége előtt két perccel Németh belőtte a győztes gólt. A magyar csapat bejutott az elődöntőbe. A keddi mérkőzésen az ellenfél Ghána csapat lesz.

Győztes gól

Olvasóink írták

  • 7. MD2009 2009. október 10. 07:06
    „Jó volt látni egy ilyen harcos magyar csapatot. Remélem "felnőtt" korukban is megőrzik ezt a tudásukat...”
  • 6. Atkusz 2009. október 10. 06:30
    „Fantasztikus siker! Sajnos Koman hiányozni fog az elődöntőben. Nagyon. Szerintem ő a csapat legjobbja.”
  • 5. Zejko 2009. október 10. 01:40
    „Csodalatos :) Csak Ghanat ne becsuljuk le es menni fog hajra fiuk :)”
  • 4. zehn 2009. október 10. 01:38
    „Remélem a "nagyválogatott" szövetségi kapitánya is látta a meccset! Németh bohócot csinált az olaszokból.Ghána jó csapat,de sem az olaszoknál,sem a cseheknél nem jobb.Ha így játszanak a fiúk,döntősök lehetnek.”
  • 3. unknown 2009. október 09. 23:56
    „Óriási mérkőzés volt! Gratulálok a magyar fiúknak. Nagyszerű csapatmunka volt, kiemelkedő egyéni játékkal, mint Koman, Németh alakításai. Azt hiszem, hogy ez a páros jövőre együtt fog játszani valamely európai élcsapatban.”
  • 2. pocokkaa 2009. október 09. 23:31
    „Gratulálok a fiúknak!!! Végre!!!”
  • 1. TUTI 2009. október 09. 23:08
    „HIHETETLEN!
    Mintha nem is magyarok lennenek!
    HAJRA PICK SZEGED! MAGYAROK!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobban kosarazott a Sopronnál a Jekatyerinburg

Egy félidőn át kiválóan tartotta magát, végül azonban 28 pontos vereséget szenvedett az… Tovább olvasom