Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Gyökösnél nem számít a válogató

Janics Natasa (K2 200 és 500 m, valamint K1 200 m) és Fürdök Gábor (K1 5000 m) ott lesz a spanyolországi kajakos és kenus Európa-bajnokságon Trasonában, míg az EDF Démász-Szegedi VE harmadik jelöltje, Gyökös Lajos hiába teljesítette már a válogatási feltételeket, még küzdenie kell a K4 1000 m-es egységbe kerülésért.
Ami biztos: Janics Natasa és Fürdök Gábor utazhat a spanyolországi Trasonában a jövő hét végén rendezendő kajakos és kenus Európa-bajnokságra. Az EDF Démász-Szegedi VE háromszoros olimpiai bajnok versenyzője, Janics három számban rajtol, míg a kenus Fürdök 5000 méteren egyesben térdelhet a hajóba.

Ami nem biztos: a harmadik szegedi, a kajakos Gyökös Lajos Eb-részvétele. Tegnap Budapesten a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége több mint három órán át ülésezett, és Gyökös története ennek felét tette ki. Az EDF Démász igazgatója, Petrovics Kálmán a helyszínen szembesült az újabb fejleményekkel, így azzal, hogy Gyökös ugyan benne van a keretben, de mától részt vesz a válogatott edzőtáborában, és ott dönti majd el Storcz Botond szövetségi kapitány és Sári Nándor edző, hogy tagja lehet-e az Eb-n startoló K4 1000 méteres egységnek.

– Megalapozatlannak érzem a kapitány döntését, amely mellett az elnökség tartózkodásokkal és ellenszavazattal ugyan, de szűk többséggel kiállt – mondta Petrovics. – Engem nem győzött meg Storcz érvrendszere, sőt tudok szakmai ellenérveket is felhozni Gyökös érdekében. Lajos világbajnok volt ebben a számban vezérevezősként, azaz már bizonyított, 2007- ben és 2009-ben is tagja volt a válogatott kvartettnek. A kiírt válogatási feltételeket teljesítette, mindenhol magas szinten kajakozott, kivéve a tájékoztatót, ahol fáradt volt, viszont nem az a viadal válogatott az Eb-re. A szövetség határozott koncepciója, hogy szétválassza a 200 és az 1000 méteres távot. Most mégis azt a Dombi Rudolfot tették a négyesbe, aki K2 200 méteren indult, ott válogatót nyert, de például ezer méter egyesben negyedik lett, ahol Gyökös második. Véleményem szerint a négyesnek Gyökössel kellene kezdődnie, hiszen a szegedi válogatón a kőbányai Kucsera mögött ő volt a következő célba érő. Talán egy indokot tudok, ami miatt Storcz 2009 után most is mellőzné Gyököst: Lajos 2008-ban kiszorította abból a négyesből, amely az olimpiai indulásért harcolt... Persze mindezt bizonyítani nem tudom.

Elmegy és küzd

Az EDF Démász-Szegedi VE versenyzője, Gyökös Lajos így vélekedett a helyzetről:

– Olyan ember dönt a sorsomról, akinek a versenyzőjével küzdök majd, ráadásul Hadvina döntőben sem volt egyesben ezren, párosban is csak negyedik lett. Ez nem fair velem szemben. Felkészültem, bebizonyítottam, hogy képes vagyok jól teljesíteni, erre még mindig bizonyítanom kell. Nekem úgy látszik, nem elég a válogató. 2009 után, amikor így jártam, nem hittem volna, hogy megint kérdés lehet a szereplésem. Már-már én érzem kellemetlenül magam, amiért rendre második vagyok ezer méteren egyesben. Elmegyek Szolnokra, és a legjobbamat próbálom nyújtani, aztán meglátjuk. Közel az Eb, nekem meg egy összeszokott négyesbe kell beülnöm, amely hetek óta együtt készül.

A magyar Eb-válogatott

A magyar kajakos és kenus válogatott egységei az Európa-bajnokságon (nagybetűvel a szegediek). Férfi kajak, K1, 200 m: Molnár Péter, 500 m: Szalai Tamás, 1000 m: Kucsera Gábor. K2, 200 m: Dombi Rudolf, Beé István, 500 m: Kammerer Zoltán, Kucsera G., 1000 m: Kammerer Z., Vereckei Ákos. K4, 1000 m: Dombi R., Szalai T., Kökény Roland, GYÖKÖS LAJOS vagy Hadvina Gergely.

Női kajak, K1, 200 m: JANICS NATASA, 500 m: Kozák Danuta, 1000 m: Kovács Katalin. K2, 200 m: JANICS N., Kovács K., 500 m: JANICS N., Kovács K., 1000 m: Szabó Gabriella, Csipes Tamara. K4, 500 m: Szabó G., Kozák D., Csipes T., Benedek Dalma.

Kenu, C1, 200 m: Kovács Gergely, 500 m: Korisánszky Péter, 1000 m: Sarudi Pál. C2, 200 m: Kovács G., Végh Attila, 500 m: Varga Dávid, Széles Gábor, 1000 m: Tóth Márton, Mike Róbert. C4, 1000 m: Széles G., Varga D., Vass András, Kiss Tamás.
5000 m, C1: FÜRDÖK GÁBOR, K1: Kammerer Z., női K1: Csipes T.

Olvasóink írták

  • 1. Szurkoló 2010. június 23. 09:29
    „Ehhez nehéz hozzászólni. Drukkolok, Lali!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három arany

Cegléden rendezték meg a szabadfogású utánpótlás birkózóversenyt, amelyen remekül szerepeltek az… Tovább olvasom