Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Hacker Bence: fejelni még tilos

A labdarúgó NB III első fordulójában szenvedett súlyos arcsérülést Hacker Bence, a SZEOL SC játékosa. Mi lett vele sorozatunk e heti részében az állapotáról érdeklődtünk.
Szilánkos arccsonttörés, orrtörés, járomcsonttörés. Ezek a sérülések külön-külön is szörnyen hangzanak, de Hacker Bence, a SZEOL SC labdarúgója ezeket egyszerre szenvedte el az ESMTK elleni NB III-as mérkőzésen. A belső védő tehát már az első fordulóban kiesett, most pedig az állapotáról érdeklődtünk.

– Sokkal jobban vagyok, a héten már mozoghattam is, egyelőre csak kocognom lehet. Két-három hét múlva akár edzésre is jelentkezhetek, de az ütközést és a fejelést még kerülnöm kell. Az arccsontomban néhány hónapig még marad egy rögzítő fémdarab, és egy műtétre még az orrom miatt szükség lehet. Mire teljes értékű munkát végezhetek, két-három forduló marad az őszi szezonból, így idén már lehet, nem kockáztatom a pályára lépést, de tavasszal már biztos nem lesz akadálya. Szigorúan arcmaszkban! – árulta el Hacker Bence, aki nagy szerencsének érzi, hogy a SZEOL SC belsővédő-poszton a kiesése ellenére is jól áll, a héten az Egyesült Államokból visszatérő Vida Gergely is a hátsó alakzatot erősíti.

Hacker heti több alkalommal is megnézi társai edzését, bevallása szerint ő is részese annak a remek hangulatnak, amely az előző két bajnokin elért győzelem hatása, a fiúknak pedig egy üzenetet küldött.

– Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy kiállt mellettem és hogy a klub mindent megtett a felépülésemért! Remélem, ma is nyerünk, zsinórban három győzelem nagy dolog lenne – zárta a beszélgetést a SZEOL SC védője.
A Dabast fogadják

A SZEOL SC ma 16 órakor a Dabas együttesét látja vendégül az NB III Közép csoportjának hatodik fordulójában. A Felső Tisza-parti stadionban harmadik győzelmüket is megszereznék Dlusztusék. – Nem szeretnénk elengedni azt a pozitív érzést, amit két élcsapat legyőzésének köszönhetünk. A Dabas papíron gyengébb, mint a REAC volt, de nekünk nem szabad hátradőlnünk, ugyanolyan teljesítményre van szükségünk, amilyet a fővárosban mutattunk. Örömhír, hogy Ngalle bokasérülése rendbe jött, a héten már teljes értékű edzésmunkát végzett – nyilatkozta Tóth Ákos vezetőedző, aki szerint a várható kezdőcsapat a következő: Dongó – Buzási, Dlusztus, Bjedov, Grünvald – Forró – Bata, Ondrejó, Puskás, Beretka – Faragó.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hazai pályán a KSZSE

Ma 18 órakor hazai pályán, az Etelka sori sportcsarnokban a Debrecen II.-t fogadják. Tovább olvasom