Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Hisz a bennmaradásban a HFC új vezetőedzője

Hódmezővásárhely - A hátralévő négy őszi bajnokin 6-8 pontot remél Dezső Ferenc, a HFC NB III-as labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A játékoskeretben is lesznek változások.
Szerdán már meg is tartotta első edzését a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as csapatának új vezetőedzője, Dezső Ferenc (képünkön).

Megírtuk: aznap dőlt el, hogy a HFC- nél Szűcs Róbertet a megyeegyes csapat eddigi trénere, Dezső Ferenc váltja a posztján. Az UEFA A licences edző helyét a HFC II. élén a vásárhelyi futballban jól ismert Rostás Károly foglalta el, míg Szűcs Róbert szakmai tudására az utánpótlás-nevelésben számít az egyesület.

– Hiszek benne, hogy kiharcolhatjuk a bennmaradást. Jelenleg tíz pontra vagyunk a még osztályozót jelentő hatodik helytől, amely nem kevés, de behozható. Ha viszont az őszi szezon hátralévő négy meccsén nem tudunk pontokat szerezni, végleg elúszhat a hajó. A Tököl és a Nagykőrös ellen idegenben, a Soroksár és a Vecsés ellen pedig hazai pályán játszunk: a négy meccsen hat-nyolc pontot remélek – mondta Dezső.

A játékoskeretben is lesz némi változás: az egyaránt védő Huszár Lajos és Bokos Csanád felkerült az első csapathoz, és az is eldőlt, hogy ha valaki nem játssza végig az NB III-as mérkőzést, kötelező jelleggel szerepel majd a megyeegyben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egységesek voltak: továbbjutott a KSZSE a kupában

A női kézilabda magyar kupában a KSZSE nagy csatában a szintén NB I/B-s Orosháza csapatát… Tovább olvasom