Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

In memoriam Bicskei Bertalan - Elment a hadvezér

Az alábbiakban Szélpál László, lapunk sportrovatának munkatársa búcsúzik egykori edzőjétől, a 67. életévében szombaton elhunyt Bicskei Bertalantól.
Szombat este korán elaludtam. Kollégám SMS-e negyed tizenkettőkor ébresztett fel. Gondoltam, valami csínytevés áldozata lettem, de amikor megnyitottam az üzenetet, a fájdalom lebénított. Súlyos betegség következtében 66 éves korában elhunyt Bicskei Bertalan...

Két éve találkoztunk legutóbb. Akkor ünnepeltük a magyar ifjúsági labdarúgó-válogatottal Európa-bajnokságot nyert aranyérmünk 25 éves jubileumát. Az óbudai III. Ker. TVE pályáján még meccset is játszottunk. Berci bá nem úgy, mint annak idején, nem állt be a kapuba, a mezőnyben cikázott, szerelt, osztogatott, képtelen volt elfáradni. Pedig már akkor soványabb volt a kelleténél, látszott rajta, az egészségével nincs minden rendben.

Az egyetemes labdarúgásnak mindig is voltak korszakos tréner egyéniségei, zsenijei. Akár elfogultsággal is vádolhatnak, feltétlen közéjük sorolom Bicskei Bertalant. Az ifi Eb előtti esztendőben a vezetésével részt vettünk a hagyományos pulai nemzetközi tornán. Nyolc nemzet csapata sorakozott fel, és mi szégyenszemre utolsók lettünk. Elmondhatatlanul nagy stratéga, hadvezér volt, villámgyorsan átlátta a helyzetet, a keretből jó néhány embert kicserélt, 1984 májusában már úgy utaztunk el a Szovjetunióban rendezett kontinensviadalra, hogy lehet bármi, eső is, sár is. Minden szentnek maga felé hajlik a keze, természetesen az enyém is, ezért mondom azt, remek kis csapatunk volt, de az is biztos, ha nem Berci bá a kapitányunk, most nem jelenthetnénk ki szívünkben hatalmas büszkeséggel: mi szereztük a magyar labdarúgás utolsó aranyérmét. Petry Zsolt személyében ragyogó kapussal rendelkeztünk, Pintér Attila mint a bástya állt a védelmünk közepén, Vincze Pilu fáradhatatlanul robogott fel és alá a bal oldalon, Zsinka Jani korának leggyorsabb európai játékosának számított, a másik csatárunk, Kovács Kálmán pedig a legjobbnak. A kapitányunk zsenialitása, az unásig gyakoroltatott és ezáltal a tökélyre fejlesztett taktikája nélkül mégsem érhettünk volna fel a csúcsra.

Edzőként mi voltunk az első csapata, amellyel egyből nagyot alkotott. Pár évvel ezelőtt talán ezért válaszolta kérdésemre, hogy mindig mi álltunk a szívéhez legközelebb. Szigorú volt, de mindig igazságos. Nemcsak tiszteltük, de szerettük is. Mint ahogy ő is bennünket. Mi számítottunk a kis kedvenceinek, pedig később volt felnőtt magyar szövetségi kapitány is (a posztot Malajziában és Libériában is betöltötte), nyert bajnokságot és kupát a Honvéddal, akárcsak Dél-Koreában, a svájci Luzern együttesét felvitte a másodosztályból az elsőbe, és még hosszan lehetne sorolni az eredményeit.

Nagyon nagy hadvezér volt, aki a sikerre, a győzelemre született. A magyar labdarúgás meghatározó személyiségét veszítette el, mi, moszkvai aranyérmesek pedig az akkori második apánkat...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei átigazolási adatbank: Hegedüs a nagy fogás

Az uborkaszezonban a csapatvezetők serényen dolgoznak, hogy a követkző idényben még ütőképesebbek legyenek amegyei élvonalbeli csapataink. Tovább olvasom