Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Koeman magyar bajnokikra látogat

Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a november 14-én sorra kerülő, belgák elleni szezonzáró mérkőzés előtt összesen öt találkozóra látogat el a Soproni Liga következő két fordulójában.
A holland szakember a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint ezen a héten három, a következőn pedig további két meccsen lesz ott.

A tréner pénteken a Debrecen-Újpest rangadóval kezdi meg körútját, szombaton pedig az MTK-Győr és a Ferencváros-Diósgyőr mérkőzéseken is ott ül majd a lelátón. Jövő héten az Újpest-Videoton és a Kecskemét-MTK találkozókat tekinti meg.

Orbán Viktor Fidesz-elnök a vasárnapi Videoton-Debrecen (3-0) találkozót követően hiányolta, hogy Koeman nem tekintette meg az éllovas és a Bajnokok Ligája-résztvevő rangadóját.

A felcsúti Puskás Akadémia alapítója bírálta az MLSZ-t, s többek között így nyilatkozott: "Azt el kell mondanom ugyanakkor, hogy fájlalom, hogy a szövetségi kapitányt nem láttam itt, továbbra sem érzem, hogy a magyar válogatott jó kezekben lenne, nem látom, hogy azok a játékosok, akik itthon hétről hétre megfeszülnek, fiatalok, tehetségesek, ilyen terhet is el tudnak viselni, mint amilyen a mai volt, azokra odafigyelne valaki a válogatott háza táján."

Serényi Péter, az MLSZ sajtófőnöke ezzel kapcsolatban csütörtökön azt mondta, hogy a kapitány programja már hetekkel ezelőtt, a Dánia elleni utolsó világbajnoki selejtezőt követően kialakult.

Amíg a szövetségi kapitány a Soproni Liga találkozóin tart helyszíni szemlét, addig a Hollandiában játszó jelöltjeinek megfigyelését egyik segítőjére, Pető Tamásra bízta, aki az elmúlt hetekben a magyar bajnokikon végzett hasonló feladatot.

Erwin Koeman a hét végéig kijelöli bő keretének tagjait a belgák elleni barátságos mérkőzésre.

Olvasóink írták

  • 2. cibuska 2009. október 31. 08:12
    „zt már az első perctől tennie kellet volna.
    Igen igazad van ez a dolga
    Hogy látja hogy ki milyen formába van,ezért tartunk itt
    kell nekünk ilyen edző.
    Zserintemn...”
  • 1. Ungarn 2009. október 30. 20:18
    „Komoly hír!Nem ez a dolga?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szenzáció: Éles József a kiskunhalasi lányok új edzője

Egykori világválogatott játékos személyében találták meg az október közepén távozó Zsadányi Sándor utódját. Tovább olvasom