Szolnok–Szeviép-Szeged
A tabella harmadik helyén álló Szeviép-Szeged holnap este 6 órától az ötödik Szolnoknál vendégszerepel. A rangadó esélyeit nem könnyű megítélni, a Tiszaligeti Sportcsarnokban ugyanis egyetlen látogató sem mehet biztosra.
 |
| Kovács Krisztina (10) ősszel remekelt a szolnok ellen Fotó: Karnok Csaba |
– Igyekeztünk az eltervezett munkát maradéktalanul elvégezni, a fizikai felkészülést követően az utóbbi napokban már a Szolnok ellen kidolgozott speciális taktikai elemeket gyakoroltuk – mondta Fodor Péter, a Szeviép vezetőedzője. – A jó szereplés alapja a markáns védekezés lehet, támadásban pedig kellő precizitással megtalálhatjuk az ellenfél gyenge pontjait.
A két csapat október végi csatája 64–52-es szegedi győzelemmel zárult, az erőviszonyok azonban korántsem voltak egyértelműek. A Szeviép a második negyedben írd és mondd három pontot dobott és a nagyszünetben 22–21-re még a Szolnok vezetett. Tomováék végül főként a második félidőben nyújtott remek védekezésüknek köszönhették a sikert.
– Nem téveszt meg bennünket, hogy a Szolnok a legutóbbi fordulóban tizenkét ponttal kikapott Zalaegerszegen. Az irányítójuk, Angela Djelmis igazi vezér, az ő védése kulcsfontosságú lesz – folytatta a szegedi tréner. – A szezon során már többször bebizonyosodott, hogy az ellenfelek alaposan megkönnyítik saját dolgukat, ha Djelmist ki tudják kapcsolni a játékból. A hazai meccsen ez nekünk is sikerült. Fokozottan kell figyelnünk a Szolnok külső dobóira, nem hagyhatjuk, hogy kintről megszórjanak bennünket, ráadásul valahogyan függetleníteni kell magunkat a közönség által teremtett hangulattól is. Nem könnyű a feladat, de a győzelem dupla haszonnal járna, hiszen a pontok mellett pozitív élménnyel várhatnánk a jövő heti győri mérkőzést.
Nyíregyháza–Bodrogi Bau
A Bodrogi Bau új légiósa, Dan-Ioan Babut Dombóváron remek játékkal mutatkozott be a vásárhelyi csapatban. A 23 éves, 202 centi magas center a ma este fél hétkor kezdődő nyíregyházi bajnokin még tovább javítaná a róla kialakult képet.
 |
| Dan-Ioan Babu |
– A vásárhelyiek már szeptemberben le akartak szerződtetni, de akkor néhány napot késtek a megkereséssel. Örülök, hogy végül mégis itt kötöttem ki. Tetszik a város és a csapatban is jól érzem magam. Új játékostársaimat már korábban ismertem, hiszen edzőmeccseken többször is pályára léptem ellenük még az Arad színeiben – mondta Babut. – Kezdetnek a dombóvári produkcióm talán megfelelt, de tudom, hogy lesz ez még jobb is, akár már ma a Nyíregyháza ellen.
A vásárhelyi szakvezetők szerint a center érkezése óta az edzések színvonala is érezhetően javult, a legutóbbi három bajnoki remek teljesítménye többek között ennek köszönhető. – Végre van egy jól védekező játékos a csapatban, és bátran lehet cserélni. A Kosársuli hosszabb távon számít a játékára, az ittléte ugyanis csak minimális kiadást jelent. A tabella hetedik helyén álló Nyíregyháza othonában ugyanúgy bravúr lenne a győzelem, mint Szolnokon vagy Dombóváron, de természetesen a siker reményében lépünk pályára – fogalmazott dr. Elek András, a klub elnöke.
SZTE-Szedeák - PaksA Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az SZTE-Szedeák NB I B csoportos együttese az Atomerőmű csapatát fogadja. Az újszegedi sportcsarnokban ma este 6 órakor kezdődő mérkőzésen a vendégeknél pályára lép az elmúlt évtized két kivételes képességű klasszisa, Mészáros Zalán és Gulyás Róbert, valamint a szegedi Kiss Zsolt, aki tagja a Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány által kihirdetett legfrissebb válogatott keretnek.
– A játékosaim többsége még nem játszott ilyen kvalitású riválissal, itt az alkalom, hogy testközelből érezzék, mit jelent egy sztárcsapat ellen pályára lépni – mondta
Nyilas István, az SZTE-Szedeák vezetőedzője. – Célunk a tisztes helytállás mellett, hogy látványos mérkőzéssel örvendeztessük meg a szurkolóinkat.
A továbbjutásról egy meccs dönt, a találkozót a diákok és a nyugdíjasok ingyen tekinthetik meg.