Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Nosztalgia: a Pigalle ölelésében

Az egy hete indított sorozatunk második részében Bagaméry László, a Délmagyarország sportrovatának egykori vezetője nosztalgiázik. Nagy időutazásra indulunk a sportvilágban.
Több mint 40 éve kísérem figyelemmel a magyar sportújságírás minden rezdülését. Emlékszem még azokra az időkre, amikor a lapok záróoldalán jelenhetett meg a sport, amelyet annyira megszoktunk, hogy még ma is minden újságot a hátulján kezdünk el olvasni. Élt, lüktetett a magyar sportújságíró-társadalom.

Kollégák

Éppen ezért gyakran vitatkoztak (vidék–főváros), de mindig nyíltan, érvek és ellenérvek felvonultatásával a lapok hasábjain. Nem véletlenül lettek a legismertebbek, legnépszerűbbek a sportújságírók. Ez viszont mindig tompította közöttük az ellentéteket, büszkévé tette őket, s eggyé kovácsolta a sportosokat. S ebben a nagy csapatban dolgoztak a Szabó Ferik, Várkonyi Sanyik, Lakat T. Károlyok, Vass István Zoltánok, a Lantos Gabik, Machalek Pisták, Riskó Gézák, Horváth (Hajas) Pisták, Boross Dezsők, Toldi Ferencek, Hámori Ferik, Malonyai Péterek, Naményi Jóskák, Radnóti Lacik, Németh Péterek, Banczik Istvánok, Doros Lászlók, Serényi Péterek, Süli Jóskák, Hernádi Gyuszik, Imre Lacik, Barok Pisták, Gyürki Ernők, Zrínyi Petik, Metzger Karcsik...

Az ember újból éli azt a csodát, amelyet 42 év óta, felében a DM rovatvezetőjeként eddig megélhetett. Micsoda évtizedek, micsoda sportsikerek...

Az atléták dr. Trényi Imrétől Bolgár Tamásig, Tégla Feritől Mélykúti Öcsiig, Marosvári Marikától Gelei Éváig, Antal Andortól Dudás Gyuláig, a vízilabdázók LEN-kupa-mérkőzéséig élmények özönét zúdították ránk.

Kővári Árpád és Bagaméry László sok nagy csatát élt meg együtt. Fotó: DM/DV
Kővári Árpád és Bagaméry László sok nagy csatát élt meg együtt.
Fotó: DM/DV

Sportváros

Még a rendszerváltás évében is igazi sportváros volt Szeged, hiszen alig akadt sportág, amelyben ne a legjobbak között szerepeltünk volna. Bizonyára valamennyien emlékeznek még a birkózók CSB-győzelmeire, BEK-ezüstérmére, a Pick Szeged kézilabdásainak 1996-os első bajnoki aranyára, kupamérkőzéseire, a SZEAC fradiverő futballistáira, az Egységes SK női kéziseinek mérkőzéseire, a férfi kosarasok győzelmére a Honvéd ellen a Rókusiban, az „újkori" kosaraslányok menetelésére, a Dózsa bunyósainak CSB-összecsapásaira, a kajak-kenusok világbajnoki aranyaira, olimpiai érmeire, a motorcsónakosok vb-, Eb-érmeire, hétszeres csapatbajnoki győzelmére, a pólósok SZUE-beli rangadóira, a salakmotorosok Napos úti száguldására a tekések, a Papiron SC férfi röplabdásainak bajnoki győzelmére, kupasikereire, a nők Extraligába kerülésére, a súlyemelők, karatésok, kick-boxosok nemzetközi sikereire, világbajnoki aranyaira. Hát csoda, ha nosztalgiázni kezd az ember?

Az emlékek özönében ha egy sportágat szeretnék kiválasztani, bizonyára a labdarúgásra voksolnék. De sajnos labdarúgás csak volt Szegeden. Kézilabda viszont még ma is van. Miután hozzám is közel áll, és volt módom a hetvenes években elődjénél, a Volánnál, Kővári Árpád mellett menedzser ügyekben segédkeznem, rögtön bevillannak a múlt képei. Örökre felejthetetlen marad, hogy a L'Humanité főszerkesztőjének írott levelem után jutott ki a gárda életében először nyugatra, az US Ivry nemzetközi tornájára, ahol 3. helyen végeztünk. Soha nem felejtem el a nagyhatalmú vezetők prüszkölését, amikor a kötelező takarodó helyett, a záróbankett folytatásaként kivittem a srácokat a Pigalle-ra, Párizs híres utcájára. Reggel 6-ig „engedélyeztem" a túrát, amit a srácok azóta sem felejtettek el.

Szegedi nosztalgia. Mezei még játékosként a régi csarnokban.  Fotók: DM/DV
Szegedi nosztalgia. Mezei még játékosként a régi csarnokban.
Fotó: DM/DV

Ott kellett volna kezdenem, hogy 1976 volt az első NB I-es év, amikor egyetlen gólon múlott a Szegedi Volán NB I-es tagsága. Egy év múlva ugyancsak egyetlen gól jelentette a Magyar Népköztársasági Kupa elnyerését és a sikerrel beteljesedett egy dédelgetett álom is, kiléphettünk a nemzetközi porondra.

A KEK-ben a legjobb nyolc közé kerülésért a félelmetes hírű Barcelonával sorsolták össze a csapatot. Az első találkozót 1977. november 10-én játszottuk le Szegeden és a csapat Buday (10), Dobó és Lele (5-5) góljaival szenzációs 27–22-es győzelmet aratott! És láss csodát, a katalán fővárosban minden idők egyik leggólszegényebb találkozóján kikaptunk ugyan, de csak 15–13-ra!

KEK-elődöntő

A KEK elődöntőjében a lengyel Anilana Lódz elleni találkozón, Szegeden 1978. február 22-én Buday (9) és Dobó Karesz (8) góljával 26–22-re győztünk. Következhetett a lódzi kirándulás. A csapat 15 órás fárasztó vonatozás után érkezett a mérkőzés színhelyére (a Budapest–Varsó repülőút alig 1 órás)! Lódzban aztán a főutcán lévő zajos Grand Hotelben szállásolták el a társaságot – még fürdőszoba sem volt! És a pálya. Hát az is vicc volt. A stadion lelátója alatti játéktér 18,5×40 méteres, miközben a pálya szélén ülők lába belógott a játéktérre. Mindezt jegyzőkönyvezték ugyan a játékvezetők, de IHF-ellenőr hiányában nem tehettek semmit. Az már csak hab volt a tortán, hogy az elektromos időjelző többször elromlott. A második félidőben, 26 perc 18 másodpercnél 25–20-ra vezetett a Lódz, tehát volt még remény, a következő pillanatban viszont 29 perc 47 másodpercet mutatott az óra, és jött a mérkőzés végét jelző bírói sípszó! Szóval így estünk ki a KEK elődöntőjéből. És nem hiszik el, a Volán vezetői nem óvták meg a mérkőzést! Megspórolták a borsos óvási díjat, egyszersmind hitet tettek a lengyel–magyar barátság mellett...

Jövő héten Süli József egykori rovatvezetővel nosztalgiázunk a 3. részben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NB III: csak a Tisza Volán hazai pályán

A labdarúgó NB III Alföld csoport 28. fordulójában ma a Tisza Volán SC a Gyulát fogadja, a Hódmezővásárhelyi FC az éllovas Tököl otthonában lép pályára. Tovább olvasom