Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Szűcs: Csányi büszke a csapatára

A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata vasárnap 15 órakor a dán Koppenhága együttesét fogadja a Bajnokok Ligája D csoportjában. A Tisza-parti együttes a francia Montpellier legyőzésével életben tartotta továbbjutási esélyeit. A BL-találkozó előtt Szűcs Ernő Péterrel, a Pick Szeged Kézilabda Zrt. igazgatósági elnökével beszélgettünk.

– Hogy értékeli a csapat eddigi szereplését?
– Úgy gondolom, ez a fiatal, tehetséges együttes szinte maximálisan teljesítette azokat az elvárásokat, amelyeket vele szemben támasztottunk. Főleg annak ismeretében, hogy a szezon közben válogatott játékosok hiányoztak a keretből a különböző sérülések miatt. A Pick Szeged az idei szezonban a világ élvonalába tartozó csapatok közül kettőt is legyőzött, a Veszprémet és a Montpellier-t. Ezt mi a bravúr kategóriájába soroljuk. Volt fájó vereség is, a tatabányai kudarc, és egy-egy rosszul sikerült meccs minden csapat életében előfordul, de a Pick szakmai és lelki erejét bizonyítja, hogy ezután világraszóló bravúrt ért el a francia bajnok ellen, amivel maga mellé állította a szegedi közönséget is.

– A Bonafarm-csoport idén vásárolta meg a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatát. Hazánk egyik legsikeresebb üzletembere, Csányi Sándor tulajdonában van a kétszeres magyar bajnok. Csányi úr mennyire követi figyelemmel a csapat szereplését?
Csányi Sándor folyamatosan figyeli a Pick Szeged teljesítményét. Nagyon örült ezeknek a sikereknek. Ígéretünk van arra, hogy ha az elfoglaltságai lehetővé teszik, akkor többször is a helyszínen szeretné megtekinteni a meccseket. A csapatunk idei szezonban elért eredményei megnyugvással töltik el, és úgy érzem, nem bánta meg, hogy a szegedi kézilabda mögé állt.

Szívesen látna ismét egy csodát Szűcs Ernő Péter. Fotó: Schmidt Andrea
Szívesen látna ismét egy csodát Szűcs Ernő Péter.
Fotó: Schmidt Andrea

– Az év vége felé közeledünk – elkezdték már a jövő tervezését?
– Szeretnénk a csapat meghatározó játékosait megtartani, megkezdtük a jövőre vonatkozóan a tárgyalásokat, és ahogy korábban is nyilatkoztuk, fokozatosan szeretnénk úgy megerősíteni a csapatot, hogy még inkább meghatározó szerepet töltsön be a hazai kézilabdázásban. Továbbra is azt az irányt szeretnénk követni, hogy elsősorban a legtehetségesebb magyar játékosokat igazoljuk Szegedre, és csak abban az esetben igazolunk külföldről, ha arra a posztra nem találunk megfelelő hazai kézilabdást. Egyre nagyobb szerepet kívánunk adni a szegedi utánpótlás legtehetségesebb játékosainak. Büszkék lehetünk arra, hogy a mostani keretben is vannak olyan ifjúsági korú játékosok, akik ha pályára léptek, nem okoztak csalódást, gondolok itt Fekete Bálintra vagy Gidai Mátéra.
Álomcsapat

Szűcs Ernő Péter álomcsapata:
Bartalos Z. – Tenke, Lele, Eklemovics, Szabó L., Bartók, Zvizej. Vezetőedző: Skaliczki László.



– Vasárnap Bajnokok Ligája- meccs a dán bajnok Koppenhága ellen. Mit vár?
– A francia bajnok elleni meccs is bebizonyította, hogy szívvel és tudással csodát lehet elérni. Szeretnénk ugyanilyen csodát megélni vasárnap is; úgy, hogy tudjuk, a Koppenhága tele van világklasszis játékosokkal.

TAO-pénz

– Az általunk összeállított szakmai koncepció alapján 92 millió 569 ezer 553 forintra nyújtottuk be a pályázatunkat, amely összeget a Magyar Kézilabda Szövetség teljes egészében jóváhagyott. A TAO-s támogatást szinte teljes egészében az utánpótlás-nevelésre és versenyeztetésre lehet felhasználni, és tekintettel arra, hogy a Pick Szeged kifejezetten fontosnak tartja a szegedi utánpótlásbázis növelését és megerősítését, ezen összeg megszerzése ehhez komoly lehetőséget biztosít. Szeretnénk a jövő évre benyújtott pályázat kapcsán még nagyobb összegre benyújtani az igényünket, de erre akkor lesz lehetőségünk, ha a most megkezdett komoly szakmai munka olyan sikeres lesz, hogy további távlatok nyílnak előttünk – vázolta a jövőt Szűcs Ernő Péter.

Top 10

1. Bartalos Zoltán
2. Tenke Endre
3. Lele Ambrus
4. Eklemovics Nikola
5. Mezei Richárd
6. Szabó László
7. Bajusz Sándor
8. Luka Zvizej
9. Nagy László
10. Badó László

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Középpontban Bonifert Domonkos ügyvezető

Mozgalmas és akár sikeres hónap előtt is állhat a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata, decemberben ugyanis öt verhetőcsapattal játszik. Tovább olvasom