Délmagyar logó

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 18°C Még több cikk.

Vasárnap rendezik a megyeegy rangadóját

A bajnoki cím két esélyese, a Kistelek és a Mórahalom összecsapása lesz a labdarúgó megyei I. osztály hétvégi fordulójának leginkább várt meccse. Ha a vasárnap 17 órakor kezdődő mérkőzésen a hazaiak győznek, szinte megnyerik a bajnokságot, ha a vendégek, újra nyílt lesz az aranyért folyó harc.
Nyolc fordulóval a vége előtt öt pont előnnyel vezeti a labdarúgó megyei I. osztály tabelláját a Kistelek együttese. A tavalyi ezüstérmes a második helyen álló Mórahalom múlt heti botlása (vereség hazai pályán az Ásotthalom ellen) miatt került ekkora fórba, és ha a vasárnap 17 órától kezdődő meccsen legyőzi legnagyobb riválisát, újabb három ponttal toldhatja meg az előnyét.

– Győzelemre, ünneplésre készülünk – mondta Czeigersmidt Roland, a Kistelek edzője. – Ha megszerezzük a három pontot, a hajrában csak rajtunk múlik majd az aranyérem megszerzése, és mivel kedvező a sorsolásunk, biztató helyzetbe kerülnénk – fogalmazott.

Az edző kitért az ellenfél és még két rivális, a Balástya és a Csongrád által néhány hete írt nyílt levélre, amelyben a kistelekiek játékospolitikáját, az NB III-as KITE-Szegedből a megyeegybe való visszajátszást kritizálták.

– Drága a bélyeg, ezért mi inkább a pályán adnánk választ a kritikákra. Csongrádon és Balástyán már megtettük, most a mórahalmiak ellen is erre készülünk – tette hozzá Czeigersmidt Roland, aki minden labdarúgójára számíthat a rangadón.

Nincs ilyen jó helyzetben a vendégek edzője, Tóth Ákos, aki biztosan nem számíthat a megműtött Purgelre és a sérült Illés Attilára, de Tüskés, Udvari, Kothencz és Siha szereplése is kérdéses.

– Ha kikapunk, csupán matematikai esélyünk marad a bajnoki címre, éppen ezért tartalékosan is bravúrt szeretnénk elérni. Nehéz tippelni a meccsre, mivel egy ilyen összecsapáson, egy vérbeli rangadón bármi előfordulhat, de ha pótolni tudjuk hiányzóinkat, lehet esélyünk – tette hozzá.

Labdarúgó NB I.

A Monicomp Ligában tegnap két meccset játszottak: Győr–Paks 1–1, Videoton–Kecskemét .....

Olvasóink írták

  • 3. kht 2011. május 01. 19:05
    „Na most milyen panasszal él a Mórahalom !!!! Itt volt a lehetőség bizonyítani ! Szép volt fiúk !!!!!!!!!!”
  • 2. 3xhe 2011. május 01. 16:12
    „A játékvezető dönt ki nyeri meg, a megye 1-ben ez könnyen megtörténik, így még a drága bélyegre sem kell költeni.
    A bélyeg helyett így mást kell nyalni!!!”
  • 1. kht 2011. május 01. 11:10
    „Nagyon remélem, hogy hozza a KITE az eddigi teljesítményét !!!!!! Hajrá KITE !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BL-szurkolói klub a Sárkány Pubban

A Délmagyarország és a Rádió Plusz szervezésében ismét közösen szurkolhatnak a Bajnokok Ligája… Tovább olvasom