Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Vendetta – harc a ketrecben

Ma 19 órától – kapunyitás: 17 órától – rendezik meg másodszor az újszegedi sportcsarnokban a ketrecharcgálát, amely ezúttal a Vendetta fantázianevet viseli.
A szervezők az utolsó pillanatra is tartogattak meglepetést. Nemcsak a két ringlány, Mészáros Dóra és Márki Zsuzsa képviseli ugyanis majd a gyengébb nemet az egyébként igen kemény férfiak gáláján, hanem két bátor nő is a ketrecbe lép. Nagy Tímea négyszeres magyar zenbukán kempóbajnok, kétszeres világkupagyőztes, míg Antal Regina háromszoros magyar kempóbajnok, és egymás iránti ellenszenvüket Szegeden tettekkel bizonyítják. Igazi sporttörténelemnek lehetünk szemtanúi, hiszen Magyarországon sosem volt még női ketrecharcmeccs!

Az est további része a férfiaké. Nyolc amatőr és hét profi pár csépeli majd egymást a nyolcszögletű küzdőtéren – többek között szegediek is.
Így például a nap egyetlen nemzetközi meccsét Sárközi Róbert vívja az osztrák Patrick Berger ellen, Forró László Mapira kemény ütközet vár a súlycsoport elsője, Buchinger Iván ellen, de Görbics Gábor debütálása sem ígérkezik egyszerűnek Polgár Ádám ellen. A fő meccs pedig Zathureczki Zsolt Ősmagyar és Végh Attila Pumukli között zajlik majd – valamikor az éjszakában.

Nem szeretetből simulnak egymáshoz ma este a harcosok
Nem szeretetből simulnak egymáshoz ma este a harcosok

Aki esetleg még nem jutott jegyhez, az az esemény előtt megveheti, méghozzá az újszegedi sportcsarnokban 2500, illetve 5000 forintért. A tavalyi, kezdés előtti torlódások elkerülése érdekében ezúttal már 17 órakor megnyitja kapuit az aréna, amelyben 19 óra a hivatalos kezdési időpont.

A ma esti program

A Vendetta – II. szegedi ketrecharcgála ma 19 órakor kezdődő programja, amatőr mérkőzések: 1. Nagy Tímea–Antal Regina, 2. Furkó László–Molnár Benjamin, 3. Zahari Vince–Nagy Zsombor, 4. Szabó Balázs–Kántor Tamás, 5. Sivadó János–Antal Ferenc, 6. Mika Dávid–Sípos Gábor, 7. Bárdos András–Robotka László, 8. Hunyadi Károly–Tóth Tamás, 9. Székesvári Tamás–Jani István

Profi mérkőzések: 1. Imre Zsolt–Nagy Mátyás, 2. Soltész László–Nagy Barna, 3. Polgár Ádám–Görbics Gábor, 4. Sárközi Róbert–Patrik Berger (osztrák), 5. Balla Tamás–Polgár Norbert, 6. Forró László „Mapi"–Buchinger Iván, 7. Zathureczki Zsolt „Ősmagyar"–Végh Attila „Pumukli".

Olvasóink írták

  • 3. llw11 2009. március 10. 16:27
    „Engem meg az aggaszt hogy egyes embernek csak a szaja jar a valos identitasuk felvallalasa nelkul, tovabba joguknak erzik puszta unalombol masok tevekenysegeinek mertek nelkuli pocskondiazasat...
    Kik vagytok ti, hogy ilyen szinten biraljatok valakit vagy valamit????
    Kik vagytok ti, hogy itelkezzetek masok felett???
    Kik vagytok ti, hogy valamire, ami hivatalos keretek kozott sportkent van elismertetve, idejottok es azt mondjatok ra, hogy nem?!?!?!?!
    ...vannak, akik ebbe energiat, idot fektetnek, es nagyon sokat aldoznak erte...egyszeruen nem ertem, hogy jon ahhoz akarki is (sok esetben olyanok, akik az altalanos iskolatol kezdve tornabol felmentettek), hogy olyan kijelentesekkel vagdalozzon, ami gyakorlatilag az ezzel foglalkozok embersegenek tenyet tamadja...

    Se az nincs kenyszeritve arra, hogy ezt csinalja, aki adott esetben veresen jon ki, se az, aki nem.
    Tovabba senki nincs kenyszeritve, hogy az ilyen jellegu esemenyeket nezze, vagy szeresse.
    Lehet nem szeretni...higgyetek el, a sportoloknak azzal, hogy sportolnak nem celjuk a tarsadalom bizonyos retegeinek megfelelni...a sport szerelem...azert csinaljuk mert szeretjuk es hisszuk, hogy ezzel nem artunk senkinek.
    De egyebkent a legszomorubb az, hogy teljesen felesleges itt magyarazni akarmit is, mert a beszukult emberi, jelen esetben magyar eszjaras nem kepes sok ujitast befogadni...

    Tovabbra is fenntartom a "ha nem tudsz jot mondani, inkabb ne mondj semmit" hozzaallasra valo osztonzest...”
  • 2. bambinaXX 2009. március 09. 12:17
    „nincs új a nap alatt: cirkuszt és kenyeret a népnek!
    Milán, a mónika/józsibarát-sókhoz mit szólsz? engem már az is aggaszt, h van aki ezt nézi..”
  • 1. milank 2009. március 09. 08:24
    „Tiszlelt Honfitársaim, és egyébb itt élő lények!

    Oroszlánok nem is lesznek? Vagy egymást verő politikusok? Minden esetre a kultúra ellen, felvette a kesztyűt ez a rendezvény rendesen, és az hogy ehhez a Dm még aszisztál is...hajrá az elbutulás útján magyarok! Szerintem a kisiskolások tanulmányi kirándulása is ide vezessen.

    Kispolgári üdvözlettel, sok sikert ezeréves kultúránk arcon köpésében.

    Kmetovics Milán”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szűcs: Üdvözlöm Vadkertit!

A Pick Szeged KEK-ellenfele, a Nordhorn szlovákiai magyar légiósa, Szűcs Csaba cáfolta azt a… Tovább olvasom