Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 23. csütörtök - Dezső

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > 12 éves kislányt gázoltak halálra Szeged és Bordány között

12 éves kislányt gázoltak halálra Szeged és Bordány között

A kislány egy tanyáról hajtott föl az útra biciklijével, amikor egy autó elütötte. A jármű sofőrjének már nem volt ideje megállni.

Delmagyar.hu - 2012.07.11. 20:12
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Halálra gázolt egy kerékpározó kislányt egy személyautó szerda este Szeged és Bordány között - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Jászai Linda elmondta: az első adatok szerint egy személygépkocsi Bordány irányából Szeged felé tartott, amikor egy tanyáról kerékpározni induló 12 éves kislány fölhajtott az útra. Az autós már nem tudott megállni, és elütötte a bicikliző gyereket, aki életét vesztette.

Az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére lezárták – közölte a hadnagy.

Korábban írtuk:

Szeged és Bordány között egy személyautó elütött egy
kerékpárost, aki a baleset következtében meghalt.

A helyszínelés idejére teljes útzárat léptetett életbe el a rendőrség.

Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Moderálásra küldöm 67. Kicsinyuszi 2012.07.14. 12:29

Nem kedves Morhpeus, nem vagyok 60 :)
De ha annyi lennék sem változtatna semmit a dolgokon ;)
Kellemes hétvégét ^^

Moderálásra küldöm 66. Morpheus_RexXx 2012.07.14. 10:46

64. Kicsinyuszi 2012.07.14. 08:09
"..a vezető srác egy fiatal, friss jogsis takony volt.."

- Ha 60 éves körül tetszik lenni, akkor az állítás az ön szemszögéből helytálló.. de akkor nem értem a Kicsinyuszi nick nevet..

Moderálásra küldöm 65. bambinaXX 2012.07.14. 08:40

54. Na, ez nem igaz: a NagyÁ és a Tesco között VAN bicikliút. Menj el és nézd meg..

Moderálásra küldöm 64. Kicsinyuszi 2012.07.14. 08:09

A hozzászólások csak egy részét olvastam el, az elejétől kezdve, de már kiakadtam!
Kedveskéim, ti, akik csak fikázni tudtok, anélkül, hogy tudnátok mi történt, és egyből a családot szidjátok, szégyelljétek el magatokat!!!
Halkan súgnám meg, hogy a vezető srác egy fiatal, friss jogsis takony volt, aki elkésett a melóhelyről, és a sebességhatárt igencsak TÚLLÉPVE autózott, mert nem akart sokat késni, ezért nem tudott megállni!
Valószínűleg ha NORMÁLISAN autózott volna, betartva a sebességet, akkor meg tudott volna állni, és nem üti el a szerencsétlen kislányt! Merem remélni, hogy a srácnak el is veszik a jogsiját, és még le is csukják, akkor egy életre megtanulja, mit is jelent az, amikor be KELL tartani a sebességet!

Moderálásra küldöm 63. Morpheus_RexXx 2012.07.13. 22:25

62. CsImre 2012.07.13. 19:27
- A nyomtatott betű nálam nem egyenlő az ordibálással. Az valahol a harmadik !-jelnél kezdődik írott formában.. a nagy nyomtatott betűt a gyengébb képességűekre való tekintettel szoktam alkalmazni, megkönnyítvén olvasási és szövegértési nehézségeiket. A nyomtatott írást követi a grafikai ábrázolás ha az alany személyének jelentősége indokolja.. de ritkán megyek el a karakterkép ábráig. :)

Moderálásra küldöm 62. CsImre 2012.07.13. 19:27

61. Morpheus_RexXx:

Szerinted ordibálás nélkül nem értjük meg a mondandód, vagy úgy véled a nyomtatott nagy betűktől inkább igazad lesz?

Moderálásra küldöm 61. Morpheus_RexXx 2012.07.13. 18:58

60. saturnus 2012.07.13. 07:45
- Az az érzésem, hogy elfogultságból már bosszúért is kiáltasz a monitor mögött.. érthető emberi tulajdonság idehunban mint a lincselős zarándokmenet.. egy tanyáról felvezetőt bejárónak szoktunk nevezni. Földútnak az önálló mellékutat.. még helyi járatos busszal utazva is nem 1x láttam én is olyat, mikor a forgalommal szemben az út szélén kerékpároztak mikor odaért a busz. Volt, hogy az illető megállt és letámasztotta lábát, de volt, hogy azt sem.. de ha nem veszem figyelembe ezeket a dolgokat sem, akkor is.. ahogyan itt már írták.. 12éves GYEREK SZÜLŐI FELÜGYELET NÉLKÜL FŐÚTVONALON kerékpározott. A bíróság sem alapozhat feltételezésekre, még ha az a saját feltételezései is.

Az Ady Majorban laktunk mi is forgalmas út mellett közvetlenül. Első beruházás az első 7en az volt, hogy kijavítottam a drótháló kerítést a tanya körül és masszív kaput tettem fel, hogy nélkülünk véletlen se menjen a gyerek a kapun kívül. Mai napig sem engedem el őket csak úgy… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 60. saturnus 2012.07.13. 07:45

Legutóbbi információ szerint a közelben nem volt semmilyen föld út amiről felhajtott volna azt megelőzőleg,ahol a baleset megtörtént. Nem a kislány tért át a másik oldalra,hanem az az autó amelyik el ütötte. Bírósági szakaszban a rendőri helyszínelési adatok alapján és a rendőrség megállapításának értékelését 90%-ban a bíróság elveti,mert a tanúk és szakértők meghallgatása után derül ki ,hogy 90%-ban elvetett helyszíni értékelés mesterségesen és tévesen is elvezethet az igazán megtörtént eseményektől.

Moderálásra küldöm 59. Morpheus_RexXx 2012.07.12. 22:07

56. gretzki 2012.07.12. 21:04
- A szülők sem voltak ott, tehát ez is csak magyarázkodás.. SAJNOS. Bizonyos temperamentummal és hozzáállással érthető emberi magatartás, hogy másban keresik a felelősséget és hibát. Mi is laktunk ilyen helyen.. TÖBB GYERMEKKEL. Soha nem hagytuk folyamatos felügyelet nélkül a gyerekeket, ha előtte nem tettük meg a szükséges óvintézkedéseket (megfelelően zárható kapu és kerítés az épület és "udvarrész" körül), de el sem engedjük őket így.

Moderálásra küldöm 58. Vega 2012.07.12. 21:47

54. Kircsi 2012.07.12. 19:19
kerékpáros átvezetés, mint olyan, létezik amúgy a jelenleg hatályos KRESZ-ben? ha nem, akkor mégis miért akarják a gépjárművezetők a kerékpárosokat nem létező szabályok betartására "ösztönözni"?


Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...