Délmagyar logó

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 12°C | 25°C

21 iraki a kisbuszban: kiugrott az autóból az 55-ösön és elrohant az olasz sofőr

A járőrök állították meg a kisbuszt az 55-ösön, de a sofőr a megállást követően menekülésbe kezdett, de a rendőröknek sikerült elfogniuk. Embercsempészés miatt javasolnak vádemelést ellene.
A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei egy olasz honosságú gépjárművet állítottak meg az 55-ös számú főúton 2015. szeptember 3-án, 3 óra körül. A mikrobuszt vezető férfi a megállást követően a gépkocsit hátrahagyva menekülésbe kezdett, de a rendőröknek sikerült elfogniuk.

Az ellenőrzés során a jármű rakterében 21 iraki állampolgár tartózkodott, akik jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni. A román állampolgárságú férfit gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. A 25 éves gyanúsított feladata az volt, hogy az iraki állampolgárokat az ország mélységébe és Nyugat-Európába szállítsa.

Az eljárás során kirendelt szakértő megállapította, hogy a bűncselekmény a csempészett személyek sanyargatásával valósult meg. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vádemelést javasol a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság - írta a police.hu.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teljesen kiégett egy garázs és egy benne álló autó Sándorfalván

A tűz átterjedt a lakóházra, de azt sikerült még megmenteni. Személyi sérülés nem történt. Tovább olvasom