Alig várja, hogy munkába álljon a fiatal szegedi stewardess, Mandic Krisztina. A 30 éves légiutas-kísérő pénteken írta alá a szerződését az egyik ír fapados társasággal, és ezen a hétvégén költözik Pisába – ott lesz a bázisa.
– Az interneten találtam egy hirdetést, és úgy döntöttem, hogy kipróbálom. Júliusban kezdődött a tanfolyam, és kedden lesz az első „igazi" repülésem. Biztosan látják majd az utasok, hogy kezdő vagyok. Állítólag egy hónap kell, hogy belerázódjam a munkába – mesélte izgatottan.
Krisztina a szerbiai Zentán született, 10 éve él Szegeden
– az egyetem miatt költözött ide. Szerb szakon végzett, de nem tudott tanárként elhelyezkedni. Angolul is jól tud, ez feltétele volt a jelentkezésnek: a budapesti tanfolyamon ugyanis mindent angol nyelven tanultak.
A tananyag oroszlánrészét az elsősegélynyújtás és a különböző vészhelyzetek (például oxigénhiány vagy tűzesetek) megoldása tette ki, amire remélhetőleg nem lesz szüksége egy légiutas-kísérőnek sem. A felszolgálást csak az utolsó órákon vették át, mert a stewardess feladata elsősorban az utasok védelme, és csak utolsósorban a szervírozás.
Az újdonsült stewardess szülei eleinte nem örültek annak, hogy jelentkezett a tanfolyamra, mert féltették. Mára azonban elfogadták lányuk döntését, sőt: várják, hogy meglátogathassák Krisztinát olaszországi otthonában.
 |
Mandic Krisztina (elöl), Vörös Dávid és Kékesi Nikolett az új egyenruhákban. A „klasszikus" mozdulatokat gyakorolták: azt mutatják, hogy merre van a két vészkijárat. Fotó: DM/DV |
– A legrosszabb az volt, hogy mikor mindenki strandra járt és bulizott, nekem tanulni kellett. De megérte! – mosolygott. Azt mondta, nem gondol arra, hogy lezuhanhat a repülő. – A balesetek inkább a hosszabb utakon szoktak történni, az Európa felett szálló gépek ritkán zuhannak le. Az ír légitársaság pedig csak a kontinensen belül indít járatokat.
Egy hete Dublinban és Londonban jártak, ahol többek között szimulátoron gyakoroltak, és elvégezték az orvosi vizsgálatokat. Az egy nap alatt akár négyszeri, ötszöri fel- és leszállás ugyanis megviseli a szervezetet, ezért a beosztás is ciklikus: öt nap repülés után két nap szabad.
– Egy gépen négy stewardess dolgozik, én negyedikként kezdek, ő az utolsó a rangsorban. Az egyéves próbaidő végére azonban már első stewardess is lehetek – magyarázta.
A hierarchia nemcsak az eltérő feladatokban és felelősségben mutatkozik meg, hanem a fizetésben is. Míg a négyes számú légiutas-kísérő körülbelül 300–400 ezer forintnak megfelelő eurót keres havonta, az első számú ennek akár a dupláját is. A fizetést a repült órák után kapják.